Szegecs weblapja

A ‘80-as évek elején az Építőgépgyártó Vállalat szabad termelőkapacitásának kihasználása érdekében, valamint a piaci igényeket felismerve taxióragyártásba kezdett. Első (és eddigi tudomásom szerint az egyetlen) modelljük a TAXI TAXA 100 névre keresztelt készülék volt, amelyből kezdetben évi 1000-1500 példány gyártását tervezték.

A masszív fémházba szerelt készülék egyetlen kezelőszerve az előlapon elhelyezett négyállású forgókapcsoló, amellyel a ki-be kapcsoláson kívül az üzemmódváltás is végezhető. A kiválasztott üzemmódot színes LED-ek jelzik. “FOGLALT” üzemben, — amennyiben a sebesség jeladótól nem érkezik jel — a sárga színű LED kialszik, ilyenkor a taxióra várakozási díjat számít. Elinduláskor a LED világítása jelzi, hogy a díjszámítás km-alapúra váltott.

A korabeli jogszabályok a magántaxisokkal szemben megengedőbbek voltak, mint az állami személyfuvarozó vállalatokkal: míg utóbbiaknál elvárás volt a napi km teljesítmény, és a bevétel folyamatos rögzítése, addig a maszekoknál elegendő volt csupán az aktuális fuvar viteldíjának kijelzése, — azzal a kitétellel, hogy a gyártóknak lehetővé kellett tenniük az adattároló későbbi (előre nem meghatározott határidővel történő) beépíthetőségének lehetőségét. Ennek előkészítése látható a bemutatott készülék előlapján is: a viteldíj kijelzője fölött található ugyan egy “UTAS km”, ill. “Ft ÖSSZESÍTÉS” feliratú ablak — ám ezek mögé végül sosem került be kijelzőszerkezet.


A tarifák (alap-, út-, idődíj) tájékoztatási céllal gyárilag a fémlemezbe beütve kerültek feltüntetésre, ezt később az áremelések során (az átprogramozást követően) alkoholos filccel javították. Amint az a fotókon is látható az alapdíj 20 Ft, az útdíj 28 Ft volt kilométerenként, míg a várakozásért percenként 6 Ft-ot kellett fizetni 1991−ben. A még vöröscsillagos OMH hitelesítő matrica szerint ez az óra “Hiteles mérésre 1992-ig használható”. Az ólomzárakon 1991-es dátum szerepel.
1993−tól lett kötelező a nyugtaadásra is képes órák használata, ez egyben az olyan kisipari taxaméterek aktív éveinek végét is jelentette, mint az ÉPGÉP TAXA 100.

A hátlapon szokatlanul részletes műszaki adatlapot találunk. A gyártási év rovat ugyan nincs kitöltve, — de figyelembe véve, hogy az óra gyártásának beindításáról a Zalai Hírlap 1984 nyári száma ad hírt, a 49-es sorszámból egyértelműen megállapítható.

Ez a példány kifejezetten jó állapotban élte túl a mögötte lévő évtizedeket: a feliratok olvashatóak, a plombák sértetlenek. Szerencsére a kiszerelést is szakszerűen végezték el, nem pedig tőből elvagdosva a vezetékeket, — ahogyan az gyakorta megtörténik.
A beüzemelést nagyban megkönnyítette az is, hogy az egyes vezetékek színkódjainak jelentése a hátlapon feltüntetésre került. Tápegységre csatlakoztatva, majd az előlapi kapcsolót "Szabad" állásra tekerve azonnal világítani kezdett a zöld LED. "Foglalt" állásra tovább tekerve a viteldíjkijelző LED-ek szegmensei egy pillanatra halványan felvillannak, de ezután mindvégig sötétek maradnak — “Fizetendő” üzemmódra kapcsolás esetén is.
A sebességjeladó által küldött jelet ugyanakkor az óra érzékeli, mert a szenzor tengelyét kézzel megforgatva a sárga LED világítani kezd. Minden bizonnyal valami apró hiba állhat a sötét kijelző mögött, ám ennek felderítésére nem került sor, mivel nem volt szívem a 30 éves plombákat levagdosni, anélkül pedig nem lehet belenézni a készülék belsejébe.