TECHNIKATÖRTÉNETI ÉRDEKESSÉG: PHILIPS PFC4 VAKUKOCKA

A fényképezés hajnalán a nyersanyagok olyannyira alacsony érzékenységűek voltak, hogy a pillanatfelvételekhez még nappal is szükség volt
valamilyen mesterséges fényforrás használatára.
Kezdetben magnézium tekercset, ill. szalagot gyújtottak meg, amely égése során erős fényt bocsájtott ki.
A kisebb fejlesztések ellenére ez a megoldás mindvégig rendkívül körülményes, és nem utolsósorban meglehetősen tűzveszélyes is volt.

Az üzembiztonság növelése érdekében 1929-ben jelent meg a villanólámpa, amelynél a magnézium (később cirkónium) szalagot üvegbúrába
zárták, majd szabványos fejeléssel látták el. A kémiai reakciót elektromos energia segítségével indították el, amelyet a fényképezőgép biztosított.
Az angolul flash bulb-nak nevezett villanólámpák megjelenésüket tekintve nagyon hasonlítottak a napjainkban is használt, világítási célra gyártott
izzókra.

Ezek a villanólámpák mindössze egyetlen alkalommal voltak használthatóak, hiszen a fénykibocsájtást a bennük lévő töltet elégése biztosította.
Használat után ki kellett cserélni őket. A fényjelenség mellett a reakció jelentős hőfejlődéssel is járt, - így a kiégett villanólámpa kivétele előtt
meg kellett várni, amíg az lehűl. A tűzveszélyességet ugyan sikerült kiküszöbölni, ám egymás utáni gyors fotózásra az akkori technika még mindig
alkalmatlan volt.

Az 1960-as évek elején a Kodak piacra dobta az Instamatic gépcsaládot, amely a cég történetében talán a legnagyobb üzleti sikernek
tekinthető: az első 7 évben 50 millió darab (!) Instamatic fényképezőt adtak el a világon.
A korai darabok, mint pl. az általam is bemutatott Instamatic 100 még villanólámpa foglalattal rendelkeztek.

Az 1963-ban bemutatott Instamatic 104 viszont már a Kodak új találmányával együtt
került a boltok polcaira: ez volt az ún. Flashcube, - magyarul: vakukocka.

A vakukocka négy darab, egymástól 90°-os szögben elhelyezett villanólámpát
tartalmaz egyetlen műanyagházba szerelve.

A beépített villanólámpák ki vannak vezetve az alsó részen található csatlakozóra.
A vakukockát fogadni képes fényképezőgépek speciális foglalattal rendelkeznek,
amelybe a fényforrást egy mozdulattal lehetett behelyezni, ill. használat után
eltávolítani onnan.

A fényképezőgép mechanikája a zárfelhúzáskor a vakukockát is elfordítja 90°-kal,
így lényegében csak minden negyedik villanás után kellett a vakuhoz hozzányúlni.
Később a Kodak mellett más ismert fényforrásgyártók kínálatában is megjelent
a vakukocka (pl: Philips, GE, Sylvania, OSRAM).

A villanólámpán látható kis kék pötty, illetve az üvegbúra halvány kékes színe arról
ad tájékoztatást, hogy ez a villanó napfény színhőmérsékletű fényt bocsájt ki:
az erre hangolt ("daylight", vagy "Tageslicht") filmekkel együtt nyújt színhelyes
képvisszaadást.

A csomagolás alján egy segédtáblázat található a felvételezéskor használt
blende/záridő adatok meghatározásához.

A Philips PFC 4-es vakukocka 25-ös kulcsszámmal (Leitzahl / Guide Number)
rendelkezik, - ez a mostani fényképezőgépek beépített vakuinak teljesítményéhez
képest (tipikusan 8-as - 12-es kulcsszám) elég szép érték...

Érdekesség, hogy akkoriban az ISO 40-50 közötti érzékenységű filmek voltak
az általánosak: az ISO 100 már magas értéknek számított.

Hogyan fotóztak a vakukockával?
Tekintsük meg az alábbi - a hatvanas évek közepén készített - reklámfilmet!

 

Mestermű. Egyetlen szóval így tudom jellemezni ezt az ötvenéves reklámot.

Első megtekintéskor egyből azt éreztem, hogy most azonnal ott akarok lenni a helyszínen: táncolni a menő csajokkal, és természetesen
közben fotózni őket vakukockás Instamatic géppel. ;)

Meggyőződésem, hogy anno az Eastman Kodak a marketing szakma legjobbjait kérte fel a film elkészítésére.
Didaktikailag, vizuálisan, ill. vokálisan is aprólékosan kidolgozott, valódi profi munkáról van szó.
Egyetlen képkocka sincs benne öncélúan: minden nagyon tudatosan lett felépítve.
Vegyük észre azt a lazaságot is, ahogyan a narrátor a tulajdonságok felsorolása után csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy: mindezt színesben...
("in color - of course")

Amint az valószínűleg a fenti sorokból érezhető, rám igen nagy hatással volt ez az alig egy perces film.

Azért a történelmi hűség kedvéért nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tengerentúlon olcsó, és széles tömegek számára elérhető
Instamatic, ill. a színes technika akkoriban az ún. szocialista országokban (köztük hazánkban) gyakorlatilag nem volt elérhető az átlagember számára.


A történeti visszatekintés elkészítéséhez felhasználtam az angol nyelvű Wikipédia vakukkal kapcsolatos szócikkét.
A Hollandiában gyártott Philips PFC 4-es vakukockát Balogh Péter úr találta meg egy dunántúli lomtalanítós boltban, majd ajánlotta fel számomra,
bemutatás céljára. Köszönet érte!

 

 

 

C) 2015.11.21. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2015.11.21.