A BOOTS DROGÉRIA 2019-ES ELDOBHATÓ FÉNYKÉPEZŐGÉPEI: "A VILÁGOSKÉK"

 

A 2019-ben Angliában újonnan beszerzett Boots Drogériás eldobható gépek közül elsőként a világoskék színű dobozba csomagolt példányt próbáltam ki.

Az ügyfél tájékoztatás során a piktogramok mellett a nyomtatott szöveg kapott jelentősebb szerepet, amely a szokásos információkat nyújtja a felhasználó számára.

A megvásárláskor még két és fél év volt hátra a betöltött film lejáratáig: jó érzés volt látni, hogy vannak még olyan piacok, ahol a digitális fotózás mellett helyet kap még az analóg, lomós világ is.

Jól látszik, hogy egy megfelelően végiggondolt dizájn mennyit dob az összképen: ezzel a retró fényképezőgépre hasonlító papírburkolattal teljesen vállalhatóvá vált a gép, - olyan helyszíneken sem ciki elővenni, ahol amúgy egy eldobható géppel bizonyára jelentős mértékben égetnénk magunkat.

A bolti csomagolást elhajító polgárok sem maradnak tájékoztatás nélkül, mivel a legfontosabb ismereteket magára a fényképezőgépre is rányomtatták.

A gyárilag betöltött ISO 400-as filmre 27 felvétel készítését ígéri a gyártó, a tesztelés során kiderült, hogy "lefelé kerekítettek", összesen ugyanis 29 képet tudtam a fényképezővel készíteni.

Miután a film a végére ért, és a felhúzómechanika szabadonfutóvá vált, óvatosan eltávolítottam a dizájnos papírburkolatot. A szabaddá vált műanyag gépváz ismerős formájú volt számomra: a spanyol AP fotónagyker által különböző cégek számára egyedi külsővel forgalmazott OEM gépei ugyanígy néznek ki.

A tipp bejött: "AP Super Alkaline" saját márkás elem, ill. egy OEM Fuji 400-as filmkazetta került elő a gépből.

Érdekesség, hogy bár az alkáli elem tökéletes állapotban volt, a vaku töltése mégsem kezdődött meg az előlapi gomb megnyomásakor. Valószínűleg a töltőelektronika lehetett hibás, vagy kontakthiba okozhatta a vaku működésképtelenségét.

 

A 2015-ben tesztelt Boots gépekkel szemben ez a 2019-es példány meglehetősen nagy csalódást okozott: a kereső jóval pontatlanabb (ezért maradtak le sokszor részletek, vagy lettek dekomponáltak a képek). A felvételeken élességnek nyoma sincs, helyette be kell érni az "avas sertészsírral bekent lakótelepi kikukucskáló" képvilágával, amelyhez jelentős képszélsötétedés is járul. Az első néhány felvételnél ráadásul a filmtovábbítás sem működött kifogástalanul, ezért több kocka széle is egymásra exponálódott.


A felvételek 2019.06.27-én és 28-án készültek Ostravában (Csehország).
Házi C41-es hívás SZFÉG-04 hívógéppel.


A HTML5 szabványú Flickr galériában az előre/hátra léptető nyilak csak azután válnak láthatóvá, ha a kurzort 
a kép függőleges szélére húzzuk.

 

Boots Disposable (2019) - the blue camera

 

C) 2019.07.31. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2019.11.27.