Boots - ELDOBHATÓ FÉNYKÉPEZŐGÉP - ÚJRATÖLTVE!


Boots RELOADED

A Boots nevű eldobható fényképezőgépet 2012 tavaszán mutattam be az oldalam
látogatóinak.
Már akkor látszott, hogy a gép könnyen szétszedhető, és újratölthető.
Lomós képvilága miatt mindenképpen szerettem volna újratölteni, és fekete-fehér
filmmel is kipróbálni.
Ezúttal tehát az újratöltés mozzanatait, és eredményeit ismertetem.

Könnyen szétszedhető...

A szivárvány színű papírborító eltávolítása után először a hátlapon két csavart kell
kitekerni, ill. a filmkazetta lezáró lemezét kivenni.

A képen látható két kis fülecske óvatos elmozdításával a hátlapot könnyedén,
és roncsolás mentesen leszedhetjük.
(Ellentétben pl. a FUJI gépekkel, ahol ugyanez hatalmas szívással, és a műanyag
törésével jár.)

Szétszedve...

Három fő darabra szedhető szét a gép váza.
A lényegi munka a képen jobb szélen elhelyezkedő résszel lesz.

Első lépésben a filmtovábbító gomb alá behelyezzük a filmkazettát, majd a negatívot
felfektetjük a filmpályára.
Következő lépésben a film végét pedig befűzzük az - amúgy nem kiszedhető- orsóra.
Eddig dolgozhattunk világosban, ezután mindenképpen sötétkamrába kell vonulnunk. Mivel ez a gép is "visszafelé" fényképez, - vagyis kezdetben az orsón van a film,
és onnan továbbítja a gép a filmkazettába, ezért teljes sötétben át kell tekernünk
a filmet az orsóra, - mindaddig, amíg meg nem akad a továbbítás.

lejárt Fortepan 400 kerül a gépbe

Az újratöltéshez 2004-ben lejárt Fortepan 400-as méterfilmet választottam,
ebből vágtam le egy 27 kockás filmnek megfelelő hosszúságot.

 

Bármilyen kazettával működik...

Szerencsére az ügyes tervezők a mechanikát úgy alkották meg, hogy a Boots gépbe
bármilyen filmkazetta beletehető: nem szükséges az eldobható gépekben gyakran
előforduló, különféle kívül/belül recés kazetták használata.

Képkockaszámláló beállítása...

A film befűzése után, vagy előtt érdemes a képszámlálót is a "27"-es állásba állítani,
így fényképezés közben végig tudni fogjuk, mennyi felvételt készíthetünk még
a géppel.

 

 

A képek 2012.07.03-18. között készültek Szolnokon.
Hívás: Kodak X-tol (1+1), 14 perc @ 20°C
A HTML5 szabványú Flickr galériában az előre/hátra léptető nyilak csak azután válnak láthatóvá, ha a kurzort 
a kép függőleges szélére húzzuk.

 

 

C) 2012.07.02-19. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!