A C41-ES FEKETE-FEHÉR FILMEKRŐL

Repüljünk vissza a kilencvenes évek végére, a kétezres évek elejére!

A digitkorszak előtti időkről van szó, amikor még mindenki filmre fotózott. A legnagyobb tömegek persze olcsó, fixfókuszos gépekkel,
amelyek kb. azt a képminőséget tudták, mint az oldalamon bemutatott eldobható gépek.
Aki kicsit többet rászánt, az autofókuszos kompakttal nyomult, a hobbifotósok valamilyen régi mechanikus géppel, míg az elektromos,
tükörreflexes gépeket szinte 100%-ban csak azok használták, akik hivatásszerűen fotóztak. (Szándékosan nem a profi szót írtam!)
Tehát az a jelenség, - amelyik napjainkban mindennapos-, hogy a 16 éves sulinetes cicus nyakában is kétszázezres DSLR szett lóg,
elképzelhetetlen volt.

Mivel rengeteg színes negatívot kellett kidolgozni, ezért szinte még a legkisebb városban is volt legalább egy olyan fotólabor, ahol helyben
volt a gép: nem kellett máshova szállítani a beadott anyagokat.

Nem volt ilyen jó a helyzet a fekete-fehér filmekkel kapcsolatban: ezeket a nyersanyagokat akkoriban már nem a széles tömegek, hanem csupán
az igényes, kedvtelésből fotózó emberek használták portré, szocio, vagy más olyan témájú képekhez, amelyeknél nem a színeknek,
hanem a fény-árnyék hatásoknak volt szerepe.
Az okmányirodák, és az ott rendszeresített webkamera minőségű képalkotó eszközök megjelenése előtt, a hivatásos fotósok is használtak fekete-fehér filmet: ezekre (vagy „azonnal kész” Polaroid nyersanyagra) készítették az igazolványképeket.

C41-es fekete-fehér film

Egyre kevesebben használtak fekete-fehér filmet, így ennek a nagyüzemi kidolgozása
is leépült: a fővárosban 1-2 labor maradt még, ahol vállaltak ilyen munkát.
Jellemző motívum, hogy engem pl. a szolnoki Ofotértben szabályosan körberöhögtek
2002-ben, amikor fekete-fehér filmről, ill. előhívásról érdeklődtem azzal a válasszal,
hogy „fekete-fehér film már évek óta nem létezik”.
Kár, hogy nem tudtak arról, hogy több cég is gyártott (akkoriban) fekete-fehér filmet.
Azért, mert nekik nem volt, még nem jelentette azt, hogy nem is létezik...

Visszakanyarodva az eredeti témához: van egy piaci igény a fekete-fehér filmek által
nyújtott képi világra, ugyanakkor nincs normális laborháttér, házilag meg kevesen
szeretnek szórakozni a hívással - órákra a fürdőszobába zárkózva.
Mi lenne, ha létezne olyan film, amit elő lehet hívni a hagyományos színes
vegyszerben, ugyanakkor mégis olyan részlet-gazdag képvilága lenne, mint a régi
fekete-fehér filmeknek?

Nos, így született meg* a külföldi szakirodalomban „chromogenic film”-ként ismert
nyersanyag, amelyet én általában „C41-es fekete-fehérnek” hívok.

A vegyipar ekkoriban már jelentős tapasztalatokkal rendelkezett, így készültek olyan C41-es fekete-fehér filmek is,
amelyek minőségben túl is szárnyalták a hagyományos, ezüstös elődjeiket.

Másik tulajdonságuk volt, hogy papírképeket is egyszerűbb volt rólunk nagyítani az automata laborokban,
mint a hagyományos fekete-fehér filmekről. Természetesen a papírkép is egyszínű lett, annak ellenére, hogy eredetileg színes negatívhoz
fejlesztették. Szűrőzés nélkül a kész képek barnás tónust kaptak, ezen persze lehetett módosítani, így kék, vagy a klasszikus fekete-fehér árnyalatokra is le lehetett nagyítani. Ez utóbbi sikeressége nagyban múlott a laboros hozzáértésén is.

(2002 táján körbejártam a szolnoki laborokat egy tekercs (hagyományos) fekete-fehér filmmel, hogy szeretnék róluk papírképet (színes papírra).
Volt, ahol azt sem tudták, hogy ilyet lehet, a másik helyen borzalmas színárnyalatok születtek (kékes, sárgás színek a fekete helyett),
míg végül – egy azóta megszűnt - laborban elsőre olyan minőségű képeket kaptam, amilyeneket magamtól biztosan nem tudtam volna csinálni
a csehszlovák Meopta nagyítógéppel, meg a benne lévő 250 Ft-os Meopta Belar objektívvel :D
Az említett laborban lévő, - amúgy kiváló minőségű - Gretag gép veszte az lett, hogy csak filmről tudott nagyítani, digitális forrásból nem,
így az egykor több milliós értékű gép a MÉH telepen végezte. :(

Az órákig tartó kézi papírnagyítgatás, selejt termelés, rengeteg ivóvíz elfolyatás, szárítás helyett kb. 25-35 Ft/db áron kiváló minőségű
papírképek születtek. Ez az oka annak, hogy noha a koleszos fotóklubban volt nagyítógép is, otthonra csak a filmhívás eszközeit szereztem be,
a képek nagyítását inkább a laborra bíztam.

A C41-es fekete fehér filmek dobozán a „black & white” felirat mellett mindig szerepelt egy „CN”, vagy „C-41 process” felirat is,
amely a vevőnek, ill. a laborosnak jelezte, hogy nem hagyományos fekete-fehér filmről van szó.


Idáig csak a pozitív jellemzőkről van szó, persze volt egy negatív tulajdonsága is: az ára.
Amíg egy átlag Fuji Superia, vagy Kodak Gold 1000 Ft/tekercs alatt tudott maradni, addig a C41-es fekete-fehérek bőven 1500 Ft/tekercs
körüli áron mozogtak.
Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyszerű kidolgozás miatt egy csomó időráfordítástól is megkímélték az embert,
így összességében lehet, hogy mégsem volt olyan drága…

Ezek a filmek szinte kizárólag ISO400-as érzékenységgel készültek, azonban a modern nyersanyagoknak hála,
ISO100-tól ISO 800/1600-ig szinte bárminek "ellőhetők" voltak, észrevehető minőségromlás nélkül.

A filmtípus végül mégsem terjedt el széles körben, leginkább azok használták, akiknek fontos volt a nagy expótűrés, és az árnyalatterjedelem.

Néhány filmtípus, amelyek ismertek voltak ebben a kategóriában:

Konica Monochrome VX400
Ilford XP2 Super 400
Kodak T400CN

 

* A fellelhető internetes forrásokból kiderült, hogy a világ első C41-es fekete-fehér filmjei az Agfa PAN Vario XL, ill. az Ilford által, 1980-ban (!)
készített XP1 voltak. Mindkettő gyártása megszűnt sok évvel ezelőtt.

Ezúton szeretném megköszönni Kovács Károlynak, és Pein Milánnak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségüket!

 

 

 

C) 2012.02.16. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!