LEJÁRT FILMEK: FNAC 200

 

A Franciaországban található FNAC cég neve a Fédération Nationale d’Achats
des Cadres
szavak kezdőbetűiből adódik, amely magyarra kb. nemzeti vásárlói
szövetség
nek fordítható.

A cég egyik alapítója Max Théret volt, aki hobbiból kezdett fényképezni még
1932-ben. A második világháború alatt a Gestapo letartóztatta, azonban 1942-ben
sikerült megszöknie a fogságból, és a dél-kelet francia  Grenoble városba költözött,
ahol hivatásos fotósként kezdett el dolgozni. A háború vége után kitanulta
a fotólaboráns szakmát, és megnyitotta saját üzletét.
Pár évvel később ő alkotta meg Franciaország első színesfilm-előhívógépét.

1953-ban üzlettársával  André Essellel kidolgozták egy vásárlói klub rendszerét,
amely saját kiadású, nyomtatott magazinján keresztül - jelentős kedvezményekkel -
kínált termékeket a tagjai számára.

1954-ben Párizsban - egy bérelt helyiségben - nyílt meg az első üzletük.

Érdekesség, hogy az alapítók elsődlegesen nem a forgalom, és az ezzel járó profit
végletekig történő növelése érdekében találták ki a programot, hanem baloldali,
szocialista meggyőződésű emberek lévén úgy gondolták, hogy a munkásosztály
életszínvonala nem csak magasabb fizetések kiharcolásával javítható, hanem az
iparcikkek fogyasztói árainak csökkentésével is.

A cég maga képezte ki a kereskedelemmel foglalkozó munkatársait,
és a rendszeresen megjelentetett "Contact" nevű magazinjukban folyamatosan
tesztelték, összehasonlították az általuk forgalmazott termékeket.

A 60-as évek közepétől kezdve számos új üzletet nyitottak, ezek azonban már nem
számítottak "zártkörűnek": bárki betérhetett, és vásárolhatott bennük.

Az FNAC a mai napig létezik, a profiljuk is maradt a régi, csak ma már laptopok,
digitális fényképezők, és okostelefonok sorakoznak a polcokon.

A szokatlanul hosszúra nyúlt bevezető után most lássuk, mit lehet tudni a
termékfotókon szereplő, fnac 200 típusú filmről, amely Portugáliából került hozzám,
"a" nemzetközi licitálós oldal közreműködésével.

A kellemes színvilágú csomagoláson "Made in Japan" felirat szerepel, aminek láttán
bizonyára sokan rávágnák, hogy "Akkor ez egy FUJI film!".
Csakhogy a lejárati dátum (2004 november) elhelyezésének módja egyáltalán nem
jellemző a FUJI-ra.


C) DXn Simulator

Egyéves, ingyenes szegecs.de előfizetést nyertek azon olvasók, akik a másik japán
filmgyártóra, a 2007-ben megszűnt Konica-ra gondoltak. ;)


A DXn Simulator adatlapja szerint Konica Color VX200 Super típusú film található
az FNAC 200 kazettájában.

A 2004-es lejárati dátumot figyelembe véve ISO 80-as érzékenységet állítottam be
a fénymérőn, és így készítettem el a tesztfelvételeket napsütéses időjárásban.

Az előzetesen vártánál jobb eredményt kaptam: az alapfátyol, a fedettség,
és a szemcsézettség teljesen normális lett, és a beszkennelt képek színvilága
is kellemes, meleg tónusú.

   

A cégtörténeti bemutatóhoz felhasználtam a Wikipédia szócikkét, valamint az FNAC weblapján található kronologikus visszatekintést.

A felvételek 2016.11.01. és 2017.04.23. között készültek Budapesten.
Fényképezőgép: Canon EOS 50E.


A HTML5 szabványú Flickr galériában az előre/hátra léptető nyilak csak azután válnak láthatóvá, ha a kurzort 
a kép függőleges szélére húzzuk.

 

 

C) 2017.05.30 - 2018.02.27. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2018.02.27.