LEJÁRT FILMEK: KODAK EKTACHROME 160T (KERESZTHÍVÁSSAL)

 

Viszonylag közismert tény, hogy a diafilmek (fordítós filmek) a hagyományos
színes negatívnál sokkal precízebb exponálást, gondos tárolást várnak el a fotóstól.

Mivel a most következő képeken látható Kodak Ektachrome 160T film már eleve
lejártan került hozzám, így nem kellett azon aggódnom, hogy a szigorúbb kezelési
szabályokat maradéktalanul betartsam.

Úgy gondoltam, hogy "ha már lúd, legyen kövér", ezért az alábbi módon használtam
fel az Ektachrome diát:

Az eredetileg izzólámpás (műfény) megvilágításra tervezett* diafilmet
szabadban fényképeztem el, - konverziós szűrő használata nélkül.

Ilyen esetekben a képek színvilága még egy friss film esetén is brutálisan eltolódik
a kék irányába, mivel a wolframszálas izzók fényéhez képest mind a vaku,
mind a napfény jóval hidegebb (kékebb) fényt bocsájt ki.
Az objektív elé csavarható konverziós szűrő éppen ezt a különbséget korrigálná,
azonban mivel lomográfiás céllal teszteltem a filmet,
nem volt szempont a színhűség, sőt!

* a csomagoláson Tungsten felirat jelzi a műfényre való érzékenyítést.

A diafilm speciális kidolgozást igényel (E6-os eljárás), amelyet azonban már
csak nagyon kevés helyen végeznek. Szerencsére az E6-os diák előhívathatóak
a színes negatívokhoz kifejlesztett C41-es vegyszerben is. Ám, ha nem a filmnek
megfelelő vegyszerben történik az előhívás, a diafilmből negatív lesz, - meglehetősen
egyéni, "beteg" színvilággal.

Az exponált filmtekercset az általam rendszeresen látogatott laborba adtam le
C41-es hívásra
. A laboros férfi először át sem akarta venni
"De hát így elrontjuk a diát!" - felkiáltással, ám miután látta rajtam
a megingathatatlan elhatározottságot, végül mégis betöltötte a hívógépbe.

És ha mindezek esetleg valakinek még mindig nem lennének elegendőek:
a film szavatossága 24 évvel ezelőtt (!) 1991 májusában lejárt.


Az Ektachrome 160T újkorában ISO 160-as névleges érzékenységgel rendelkezett.

Fordítós filmekkel kapcsolatban meglehetősen kevés tapasztalatom van, ezért
nem tudhattam, mennyit romlott az érzékenység 24 év alatt, sőt: abban sem voltam
biztos, hogy egyáltalán használható-e még a film.

A fénymérőt 1 fényértékkel alacsonyabb érzékenységre, vagyis ISO 80-ra állítottam,
és így készítettem a tesztképeket egyszer direkt napsütésben, máskor pedig szórt
fényben.


Legnagyobb meglepetésemre a 24 éve lejárt, C41-es vegyszerben kidolgozott
diafilmen szépen elváltak az alapszíntől a képkockák, felismerhetőek voltak a határok.
A színes negatívoknál megszokott narancs helyett fekete-szürke színű a hordozó.

Szemrevételezéssel nem tudtam megállapítani, hogy a lejárt szavatosság,
a nem megfelelő megvilágítás, és a nem a filmhez való kidolgozás összességében
milyen irányba tolta el a színegyensúlyt.

A szkenneléskor derült ki, hogy az elkészült képek alacsony dinamikával rendelkeznek:
a csúcsfények sok helyen beégtek, míg az árnyékos, sötétebb felületek teljesen
részlettelenek. A színek meglehetősen távol állnak a valóságtól.


Mindezek persze az előzmények ismeretében egyáltalán nem meglepőek,
sőt: valahol ez volt a célom az egész teszteléssel.

 

 

ÖSSZEFOGLALÁS

A kedvező tapasztalatok alapján azt a következtetést vontam le magamnak, hogy nem kell félni a lejárt E6-os diafilmektől sem:
kis szerencsével, és kereszthívással kiváló lomográfiás nyersanyagok lehetnek, amelyek a megszokott C41-es negatívokhoz képest
egy teljesen más képvilágot nyújtanak a fotós számára.

 

A tesztképek Budapesten, Dunakeszin, Szolnokon és Tószegen készültek, 2015. július 26. és augusztus 11. között.
Fényképezőgép: Canonet 28.

 

 

 

 

C) 2015.08.14. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2015.08.14.