KODAK STRETCH PANORAMIC ELDOBHATÓ FÉNYKÉPEZŐGÉP

 

Az egyszer használatos gépek fénykorában a teljesen hétköznapi eszközök mellett speciális kivitelek piacra dobásával is próbálkoztak a gyártók.
Ilyenek voltak a panoráma formátumú, ultra nagy látószögű, vagy éppen több objektívvel, és egymás után kioldó zárszerkezettel szerelt példányok.

Ezek a különleges szériák gyakran nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis a piac nem úgy reagált színrelépésükre, ahogyan azt
a marketingesek, és a közgazdászok az íróasztal mellett elképzelték.
Nagyon nehéz tehát ezekből a verziókból bontatlan példányokat fellelni, - sok típus pedig egyszerűen a feledés homályába veszett.

A Kodak Stretch Panoramic gépről egy külföldi fotós oldalon találtam néhány
fényképet, és egyből megtetszett nem mindennapi alakja, és a beépített
nagylátószögű objektívje miatt.

Mivel a gép gyártása kb. 20 éve megszűnt, így nem sok esélyt láttam arra, hogy
valaha is kipróbálhatom majd.
Állandó olvasóm, Balogh Péter úr azonban egyik napon pont egy ilyen gépre bukkant
a nemzetközi licitálós oldalon. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés,
lesz-e más érdeklődő a gépre, aki felveri az árat, vagy nekem kedvez a szerencse.
Amint az a mellékelt képekből látható, a második lehetőség következett be. ;)

A szavatossági idő vége: 1992 október.

Nem tudni, hol töltötte az azóta eltelt két évtizedet a fényképező, az viszont tény,
hogy igen jó állapotban került hozzám.

Érdekes érzés volt a 23 éve gyártott, hermetikusan lezárt védőfóliát felbontani:
minden olyan volt, mintha most gyártották volna: a szín, a műanyag szaga, tapintása.

Szolid, és esztétikus kivitelű a Stretch Panoramic: a szürke, és fehér színek
dominanciája mellett feltűnik a Kodakra jellemző sárga, és vörös is.

A gép kezelése semmiben sem tér el a más eldobható gépeknél megszokottaktól.
A biztonság kedvéért a kezelőszerveket a működtetés sorrendjében beszámozták.

Összesen 12 felvételt lehet készíteni a kis géppel, - ebből is látszik, hogy másodgépnek
szánták: nem arra való, hogy a nyaralás összes fotóját ezzel készítsük el.

A gép tetején található a képkocka számláló, és az exponálógomb is.
Hátulról nézve a bal felső sarokból jelentős méretű terület hiányzik...

... ez ugyanis a speciális kivitelű képkereső, amely optikai elemet nem tartalmaz,
ennek megfelelően eredeti célját is alig-alig látja el.

A gyártó szándéka szerint ha a keresőbe úgy nézünk bele, hogy a hátsó, és első
karikát fedésben látjuk, akkor a téglalap alakú keret elvileg ugyanazt a képkivágást
mutatja, ami majd a filmre kerül.

Ez így leírva szépen hangzik ugyan, a gyakorlatban azonban számomra
használhatatlannak bizonyult, így a komponálás „lesz, ami lesz” módszerrel történt.

Meggyőződésem volt, hogy a gépben lévő színes negatív ennyi idő alatt végleg
tönkrement, de azért "ha már ki lett fizetve" alapon mégis elfényképeztem a 21 éve
lejárt Kodak Gold 200-as filmet.

Miután ezzel végeztem, óvatosan kivettem a teli filmkazettát a gépből, - ügyelve arra,
hogy a műanyag váz ne sérüljön -, majd elballagtam a helyi laborba.

Pár perc múlva saját szememmel láttam, amint a frissen előhívott negatív komótosan
kibújik a gép nyílásán. Még ki sem ért a vége a gépből, amikor rá kellett, hogy
döbbenjek: ez bizony teljesen fekete, - nem úgy nézett ki, mint amin bármiféle képnek
akár halvány nyoma is lenne.
Odafordítottam az egyik spotlámpa felé, de ugyanazt láttam, mint a hívógépnél:
semmit.
Valószínűleg az arcomra volt írva, amit éreztem, mert a laboros ember alig hallhatóan
csak ennyit kérdezett: "Azért elviszi...?"

Arra gondoltam, hogy majd legfeljebb lefényképezem illusztrációnak,
"ez most nem jött be" képaláírással.

Odahaza utolsó esélyként még az asztali lámpa 60W-s izzójának fényébe fordítottam
a filmcsíkot, és legnagyobb meglepetésemre, valami nagyon halvány, gyenge
elváltozás mégis látható volt a romlott Kodak Gold 200-as filmen.

Gyorsan bekapcsoltam a szkennert, azonban az EPSON gyári programja közölte,
hogy szerinte nincs film a gépben, így szkennelni sem hajlandó. Újabb csalódás.

Hónapok teltek el, mire egy baráti beszélgetés során szóba jött ez a sztori.
Az ismerősöm azonnal felajánlotta, hogy vigyem el hozzá a filmet, és a szkennert, és próbáljuk meg behúzni a negatívot a saját, legális VueScan
szoftverének segítségével. És lám: a semmiből egyszer csak előtűntek monitoron a "képek".

Ezek a digitális állományok érthető módon jobban hasonlítanak kortárs, meg nem értett művészek "alkotásaira", mintsem fotókra,
de az előzmények tükrében én ennek is nagyon tudtam örülni.
Ez az oka tehát annak, hogy végül mégsem a tönkrement negatív fotója díszeleg az oldal alján.

A gép újratöltését a cikk második részében mutatom be.

A hosszúra nyúlt keret-sztori után következzenek a tesztképek, amelyek 2013 nyarán készültek, Szolnokon.

 

 

 

C) 2014.01.10-13. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2014.08.24.