LEJÁRT FILMEK: KODAK TRI-X PAN (5063) FEKETE-FEHÉR NEGATÍV

 

Tri-X

A Kodak Tri-X Pan film emulzióját még az 1940-es évek legelején fejlesztették ki.
Kezdetben csak síkfilmként forgalmazták, majd 1954-ben jelent meg kisfilm, ill. rollfilm
formátumban is.

A Tri-X elsősorban a korabeli sajtófotósok között vált igazán népszerűvé, mivel
nagy érzékenysége kedvezőtlen fényviszonyok között is lehetővé tette a fotózást.
A filmet a jelentős megrendelések miatt a Kodak amerikai, kanadai, ill. angliai üzeme is
gyártotta. A Tri-X népszerűsége Nyugaton gyakorlatilag a '70-es évekig töretlen volt,
ekkor azonban a színes filmek árának csökkenése háttérbe szorította a fekete-fehér
nyersanyagok keresletét. 2007-ben az emulziót újratervezték: az újabb változat
az elődjénél finomabb szemcsézettel rendelkezik.

1986/12

Az általam beszerzett példány a Kodak kanadai gyárában készült még a '80-as évek
elején. 1986 decemberében járt le a szavatossága.

Közel 27 év telt el tehát a lejárati dátum óta, ami - tekintve, hogy nagyérzékenységű
filmről van szó -
kérdésessé tette, hogy egyáltalán használható-e még a nyersanyag.

Mai szemmel nézve meglehetősen puritán a film csomagolásának stílusa:
sehol egy rózsaszín / arany / ezüst csík, vagy eladást növelő hangzatos jelmondat. ;)

Számomra sokkal szimpatikusabbak ezek a letisztult dizájnú csomagolások,
mint a '90-es évek végétől gyakran használt "bazári" külsők.

A filmkazetta festésén ugyanaz a matt zöld-sárga színkombináció köszön vissza,
mint a faltkarton csomagoláson.

A korábban bemutatott filmekhez képest szokatlan, hogy ez a kiszerelés
mindössze 20 felvételre elegendő nyersanyagot tartalmaz.

Nem találtam információt arra a kérdésemre, hogy a 24 kockás kivitel mellett mi értelme
volt a 20 felvételes, "rövidebb" verziónak.

A kazetta érdekessége, hogy még nem található rajta DX kód,
- annak ellenére, hogy a filmfelismerést elektronikus úton lehetővé tevő megoldást
a Kodak már 1983 tavaszán bevezette.

Feltételezem, hogy jelentős mennyiségű DX-kód nélküli kazetta állt még rendelkezésre,
így előbb azokat használták el, és csak utána álltak át a korszerűbb, kódot is
tartalmazó kazetta használatára.

   

 

TAPASZTALATOK

Adva volt egy 27 éve lejárt, nagyérzékenységű negatív, aminek a korábbi életéről, tárolási körülményeiről semmit sem tudtam.
Őszinte leszek: nem bíztam benne, hogy a film ennyi idő után még használható maradt, ezért amellett, hogy minden képet 1,5 blendével
túlexponáltam, olyan felvételeket készítettem, amelyek bármikor, tetszőlegesen megismételhetőek akkor is, ha esetleg kiderülne,
hogy a film valóban használhatatlanná vált.

Aggodalmam szerencsére alaptalan volt: az előhívott negatívon - igaz erős alapfátyol mellett- ott volt az összes kép, amelyet aznap délelőtt
fotóztam.

A negatívon a "KODAK SAFETY FILM 5063", ill. a "4903" feliratok szerepelnek felváltva, amelyekből ez utóbbi az emulziós szám.
A névleges 20 helyett végül 23 felvételt sikerült készítenem, de ehhez az kellett, hogy mind a film befűzése, mind a kivétele sötétkamrában
történjen.

A Kodak Tri-X történetének bemutatásához felhasználtam az angol nyelvű WikiPédia vonatkozó szócikkét.

A képek 2013.07.27-én készültek Szolnokon, Zenit 12XP fényképezőgéppel.
Objektív: Zeiss Sonnar 3.5/135.
Hívás: Kodak X-tol (1+1), 9 perc @ 20,1°C.

 

C) 2013.07.27. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2013.10.24.