LEJÁRT FILMEK: KONICA VX 100

 

Konica VX 100

Letisztult, egyben konzervatív külső jellemzi a Konica VX 100 típusú színes negatív
csomagolását.
Ahogyan az első képen látható is, ez még egy régi emblémával készült,
- vagyis a Konica-Minolta egyesülés előtti - példány.

Csehszlovák szövegek

A hátoldalt csak a vicces lengyel, és cseh/szlovák feliratok miatt mutatom be.
A vastagon szedett "Fotografický film" felett háromnyelvű tájékoztató olvasható
arról, hogy a film ára nem tartalmazza az előhívás költségeit.

Lejárt: 2000 tavaszán

A doboz alján lévő adatsor arról tájékoztat, hogy a szavatossági idő
közel 13 évvel ezelőtt, 2000 áprilisában járt le.

Ennyi idő elteltével még a leggondosabb tárolás ellenére is számolni kell a színek
jelentős torzulásával, ill. szerencsétlen esetben az is előfordulhat, hogy az évek során
az emulzió egyszerűen tönkrement.

Üzenet

A weblapom rendszeres olvasói tudják, hogy a Konica minden alkalommal valamilyen
üzenet rejt a faltkarton belső füleire nyomtatva.

Ezúttal az 1873-as cégalapítás dátumáról emlékeztek meg.
A sárga rész felett azon országok autójelzése látható, amelyekben ezt a kivitelt
forgalmazták.
Bizony! A második sorban kicsiny hazánk is meg van említve!

A csapat

A filmkazetta teljesen passzol a csomagolás szín-, és formavilágához.
Ez egy mindössze 12 kockás kivitel, ami egyszerre lehet előny, ill. hátrány is.

Előny annyiból, hogy egy tucatnyi felvételt egy kisebb délutáni séta alatt is el lehet
lőni, hátrány viszont, hogy amíg egy 36 kockás film esetén csak 18-20 kép kerül bele
a webgalériába, addig egy 12 kockás nyersanyagnál illik minden felvételnek megütnie
egy bizonyos szintet. Vagyis: sokkal inkább meg kell gondolni, hogy az adott téma
érdemes-e a megörökítésre, vagy sem.

Pénzügyi oldalról szemlélve pedig egyértelmű a rövid film másik hátránya:
a 12 kockás film előhívása ugyanannyiba kerül, mint a 36 kockásé,
- de aki még 2013-ban is filmre fotóz, az úgysem anyagi megfontolásból teszi azt.

DXn Simulator
C) DXn Simulator

Lejárt filmes teszt nem készülhet DXn Simulatoros adatlap nélkül. ;)
A terméknév rovatban látható, hogy a VX 100 mellett az LV 100 típushoz is ugyanazt
a kódot használta a gyártó.

 

TAPASZTALATOK

A filmet a lejárat figyelembe vételével ISO 40-es érzékenységűnek fotóztam el.
A névleges 12 felvétel helyett végül 16 kockát sikerült készíteni, - köszönhetően a sötétben történő filmbefűzésnek.

A laborgépből előbújó negatívra pillantva azonnal látszott, hogy egy olyan nyersanyaggal van dolgom, aminek max. 1-2 éve volt hátra a teljes
tönkremenetelig: erős alapfátyol, ugyanakkor gyenge dinamika jellemzi az előhívott anyagot.
(Emiatt a szkenner több alkalommal is hibásan ismerte fel a képkocka határokat.)
A digitalizált képek színvilága fakó, a színek telítettsége nagyon alacsony.
Őszintén szólva, semmilyen meglepetés nem ért: az eddigi lejárt filmes tapasztalataim alapján kb. erre az eredményre számítottam.

A galériában szereplő képek Szolnokon készültek, 2013. március 16-án. (Igen, ennyi hó volt március közepén!)
Fényképezőgép: Zenit 12XP
Objektív: Zeiss Tessar 2.8/50

 

 

 

 

C) 2013.03.16-18. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P:2013.03.21.