LOMO
(Leningradskoye Optiko Mechanichesckoye Obyedinenie)
Leningrád
SZOVJETUNIÓ
(napjainkban: Szentpétervár, Oroszország)

LUBITEL 2 TLR FÉNYKÉPEZŐGÉP

A kisfilmnél nagyobb, ún. középformátumú fényképezőgépeket, és a hozzájuk tartozó filmeket régebben nem csupán a hivatásos fotósok,
hanem a fotóamatőrök, ill. turisták is használták. Természetesen a két csoport számára készített gépek sem árban, sem a szolgáltatások
tekintetében nem voltak összemérhetőek.

2003-ban (vagyis még a digitális technika betörése előtt) szerettem volna komolyabb anyagi befektetés nélkül kipróbálni a középformátumú
(röviden: KF) fényképezést. Profi szettre nem volt pénzem, így választásom a most bemutatásra kerülő, használt Lubitel 2 gépre esett.
Mindössze 1500 Ft-ot kellett fizetnem a feltehetően hagyatékból származó, jó állapotú, megkímélt gépért.
Úgy gondoltam, hogy ha mégsem tetszik meg a középformátumú fotózás, max. ezt az összeget bukom.

Nekem ez a gép a hihetetlen "anti-ergonómiájával" évekre elvette a kedvemet a KF fotózástól olyannyira, hogy az első tesztfelvételeket követően
nyolc éven át (!) egyetlen fényképet sem készítettem vele, majd 2011-ben - a lejárt filmes blog-om indítása után - újra felfedeztem magamnak,
azóta pedig rendszeresen használom. De ne siessünk ennyire előre!


Az egykori Szovjetunióból származó Lubitel 2 (helyesen kiejtve: 'ljubítyel')
az ún. TLR (kétobjektíves, tüköraknás) gépek családjába tartozik.

A két objektív közül a felső a keresőképet szolgáltatja, az alsó pedig a filmre
fókuszálja a külvilág képét. Mivel a két objektív együtt mozgatható,
így a keresőkép élessége esetén a felvétel is biztosan éles lesz.

Sajnos a gép háza rideg bakelitből készült, így különösen vigyázni kell rá, hogy
nehogy leejtsük, vagy hozzáüssük valamihez, mivel ez a gépváz törését, végleges
tönkremenetelét okozza.

A fényképezőt a külvilág káros hatásaitól (a fotón nem látható) műbőr
készenléti táska védi. Ebből kivéve a képen látható állapotban vár arra,
hogy használatba vegyük.

Az objektívet egy olcsó, lemezből préselt, kettős "objektívsapka" óvja meg a portól,
és a karistolásoktól.

Mivel semmilyen módon nem rögzíthető a géphez (sőt: lényegében sehova sem),
így vagy elhagyjuk valahol fotózás közben már az első alkalommal, vagy
- előbbit megelőzendő - zsebre rakjuk, kockáztatva ezzel azt, hogy

  • beleülünk,
  • elrakáskor / kivételkor a kis fémfülek beleállnak a kezünkbe,
    az akupunktúra egy igen sajátos, - ám semmiképp sem kellemes formáját
    nyújtva.

A képkeresőhöz a gép tetején található fedél felnyitásával férhetünk hozzá.

A sárga nyíllal jelölt burkolat alá a géphez illő előtétszűrőket helyezhetünk el,
amennyiben rendelkezünk ilyenekkel (színszűrők, ND szűrők, stb.).

A fedlap alól kihajtható egy apró méretű nagyítólencse is. Enélkül meglehetősen
bizonytalanná válik az élességállítás, mert a mattüvegen sem mikroprizma,
sem törőék nincsen, amely megkönnyítené a beállítást.

A kereső ablakának bezárása előtt ezt a kis lupét mindenképpen vissza kell hajtani,
mert különben letörik, vagy eldeformálódik.

A mattüvegen a filmre kerülő 6x6 cm-es képből jóval kevesebbet, kb. 5x5 cm-t
láthatunk, - így később az előhívott nyersanyagon olyan részletekre is bukkanhatunk,
amelyeket a komponáláskor nem láttunk.
A másik hiányossága a Lubitel 2-nek, hogy amennyiben nem teljesen merőlegesen
nézünk bele, a keresőkép egy része sötétedni kezd, vagy akár el is tűnik.
(A sárga nyíl mutat erre példát.)

A filmtovábbítás a gép (szemből nézve) bal oldalán található kerékkel végezhető.
Semmilyen zárgátló szerkezettel nem látták el, ez megnöveli az egymásra exponálás
valószínűségét, ill. azt, hogy esetleg túl sok, vagy túl kevés hely lesz a képkockák
között.

Azt, hogy meddig kell tekernünk a filmet, a gép hátulján lévő figyelőablak
segítségével tudhatjuk meg: itt látható a befűzött rollfilm védőpapírjának hátulja,
amelyre a filmgyártó feltüntette a képkockák számát.
Nekünk tehát nincs más dolgunk, mint exponálás után addig továbbítani a filmet,
amíg a vörös ablakban meg nem jelenik a következő számjegy, vagy el nem fogy
az összesen 12 felvétel elkészítésére elegendő nyersanyag.
Amennyiben a továbbítás szándékosan, vagy véletlenül elmarad, felvételeink
egymásra exponálódnak.

A hátlapot a sárga nyilak által jelzett két kis fül rögzíti: ezek kipattintása után
férhetünk hozzá a gép belsejéhez.

A fényképezőgépbe egy T-22 jelű, háromlencsés (triplet) objektívet építettek be.
A 75 mm-es gyújtótávolság kisfilmes fényképezőkön kb. a 40 mm-es objektív
látószögének felel meg. Noha az f4,5-s kezdő értékével nem számít a fényerős
objektívek közé, azt tapasztaltam, hogy f8 - f11-re szűkítve a blendét kimondottan
jó képminőséget ad: a kész fotókat szemlélve nem gondolná az ember, hogy azokat
bizony egy olcsó tucatgép készítette.

A legtöbb kezelőszervet az objektív köré csoportosították.
Ez egyszerűvé tette a gyártást, azonban kényelmetlenné a használatot, mivel minden
beállítás előtt szembe kell fordítani magunkkal a gépet: nem lehet felülről,
komfortosan kezelni, mint pl. a Yashica modelleket.

A képen 1-es szám jelöli a zárfelhúzó kart: ezt ütközésig kell lefelé elmozdítani, majd
élesség-, záridő-, és blendeállítás után a 2-es számmal jelölt "gombbal"
készíthetjük el a felvételt. El lehet képzelni, hogy télen, kesztyűben,
vagy csak vastag ujjakkal mennyire "kényelmes" ezen miniatűr kezelőszervek
használata. :)

A gépre szükség esetén kioldózsinórt is köthetünk: ezt a 2-es, és 3-as számok között
látható aljzatba kell csavarnunk.

A blendét az előző képen 3-assal jelölt kis pöcök mozgatásával lehet beállítani,
azonban a skála, amelyen az értékek találhatóak már az objektív másik oldalán
található: a képen piros nyíl jelzi.

A záridőt a 4-es számmal jelölt bütyökkel lehet szabályozni 1/15 s - 1/250 s-ig
(+B idő). A kiválasztott értéket a bütyök által mozgatott gyűrűn lévő bevágás jelzi.
(A képen sárga nyíl mutatja a helyét.)
Önkioldóval is ellátták a gépet: ezt az 5-s számmal jelzett karral lehet működtetni.

Mivel ez egy központi záras gép, amelynél az összes idő szinkronizált, így bármelyik
záridőhöz használhatunk vakut, aminek a szinkronkábelét a 6-ossal jelölt aljzatba kell
csatlakoztatni. Vakupapucs nincs a gépen, így a villanót vagy kézben tartjuk,
vagy rá kell szerelnünk egy kimondottan erre szolgáló tartókonzolra.

   

 

ÖSSZEGZÉS:

A Lubitel 2 a fapados, totálisan kényelmetlen kezelése miatt könnyen elveheti a kedvét annak, akinek ez lesz az első középformátumú gépe.
Pedig érdemes kitartónak lenni, mert hiába olcsó tömeggépről van szó, a szovjet triplet objektív bizony meglepően jó képminőséget nyújt,
ha pár blendényit szűkítünk a kezdő nyíláson.
Nagy előnye még, hogy könnyű: akkor is befér a hátizsákba, ha nem kimondottan fotózási céllal indulunk el otthonról, így kisebb eséllyel fordulhat
elő az, hogy pont akkor nem lesz nálunk gép, amikor éppen meglátunk valami jó témát.

A 6x6-os, négyzet alakú képformátum elsőre furcsának tűnhet: sokáig azt gondoltam, hogy igazán nem is lehet teljes mértékben kihasználni ezt
a formátumot, de az évek során rájöttem, hogy a kisfilmhez képest teljesen más képkompozíciós gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen
fényképezőgéppel is jó képeket tudjunk készíteni.

Ezért törekszem mindig a teljes képfelület kihasználására, és ezért szkennelek mindig teljes képkockát a lejárt filmes rovatban is.
A középformátumú fényképezőgépek a tudatos alkotómunkára nevelnek rá: itt nem lehet csak úgy ész nélkül kattintgatni, mint a digitkompaktok
világában, hogy azután majd otthon, a fotelben ülve kiválasszuk a legjobb képet. Itt van összesen (!) 12 felvételünk, amit úgy kell elkészíteni,
hogy már ott, a helyszínen megszülessen a legjobb felvétel.
Ezért az ember ha kell, inkább többször körbejárja a témát, megnézni más-más felvételi helyről, majd dönt, hogy ezek közül melyik a legjobb,
amikor már az exponálógombot is megnyomja.
Gyors? Aligha. Kényelmes? Biztosan nem. De nem is ezért szeretjük.

MŰSZAKI SAROK:

A gép megjelenése első ránézésre a német Rolleiflex, ill. a japán Yashica Mat-ra emlékeztet.
Azonban amíg előbbieknél a két objektív fixen van beépítve az előlapba, és élességállításnál gyakorlatilag az előlapot mozgatjuk előre-hátra,
addig a szovjet gépnél fogaskerék-rendszerrel van megoldva az együttfutás: az előlap nem mozdul el.
A Lubitel 2 valódi őse a Voigtlander Brilliant volt: erről koppintottak a szovjet mérnökök, majd ezt fejlesztgették tovább az évek során.

A Lubitel 2-ből is kétféle változat készült 1955 és 1980 között:

  • a régebbiek ún. ZT-5 zárral vannak szerelve, és a ma már nem szabványos 1/10, 1/25, 1/50, 1/100, 1/200 és B időket tudják,
  • míg az újabbak (ahogyan a képeken látható is) már ZT-8 típusú zárral lettek szerelve, és a záridők is a szabványos
    sor értékei: 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250, és B.

A gépbe épített T-22 jelű triplet objektívnél a legrövidebb beállítható tárgytávolság 1,3 méter.
Érdekesség, hogy amíg a felvételi objektív fényereje mindössze f4,5-s, addig a kereső objektívé ennél jobb: f2.8-as.
Mivel ez utóbbinál nem a képminőség számít, hanem a könnyen beállítható (értsd: világosabb) keresőkép, ezért alkalmazták ezt a megoldást.
Az objektív pozitív tulajdonsága még, hogy sok lemezből áll a blendéje, így minden értéknél szabályos kört rajzol ki.
A gép gyártási évét az objektív tubusába gravírozott számsor első két jegyéből tudhatjuk meg. Pl.: 7429888 = 1974.

 

ERRŐL A CIKKRŐL:

2004-ben az első fotótechnikai témájú írásaim egyike volt a szovjet gyártmányú Lubitel 2 fényképezőgép bemutatója.
A webtárhely statisztikája alapján a Zenit 12XP "gyorstalpaló" mellett máig ez az egyik leglátogatottabb tartalom az oldalon.
Úgy gondoltam, hogy 2014 tavaszán már éppen itt az ideje lecserélni az eredetileg még videókamerával készült, és VHS-ről digitalizált
termékfotókat, illetve megosztani az "újrafelfedezés" tapasztalatait. Így született meg ez az írás.

 

 

C) Eredeti cikk: 2004.07.06. Új termékfotók, és tartalom: 2014.03.16. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!