PARADIES UNTERWASSERKAMERA - VÍZÁLLÓ FÉNYKÉPEZŐGÉP

 

DM vízálló

2012 decemberében volt egy éve annak, hogy megvásároltam életem első,
eldobható gépét a bécsi Westbahnhof épületében lévő DM-ben.
Az esemény ma már történelem: ezzel indult ugyanis a lomográfiával foglalkozó
rovatom, amiben azóta számos más, eldobható gép is bemutatásra, ill. újratöltésre
került.

Úgy gondoltam, hogy a jelentős évforduló alkalmából beszerzek még egy
Paradies Einwegkamerát
. A boltba belépve viszont megpillantottam a képen látható
eldobható gépet, ami abban különbözik az első példánytól, hogy ez egy vízálló kivitel:
Paradies Unterwasserkamera névre hallgat.

Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ez lesz az ünnepi kiadás tesztalanya.

Csehszlovák feliratok

"Csehszlovákul minden film kabaré" - olvastam még sok évvel ezelőtt egy ház falára
felfújva. Az tény, hogy nehéz komoly fejjel megállni az olyan mondatokat, mint pl.:
Jednorázovy fotoaparát pod vodu, 27 snímkú.

Magyar nyelven semmilyen tájékoztató nincs a dobozon, - ez talán magyarázatot
adhat arra, miért nem lehet kicsiny országunkban hozzájutni ehhez a termékhez.

Lejár: 2014-ben

A lejárati időre pillantva (2014/10) kijelenthető, hogy van igény ezekre a gépekre,
hiszen ez egy friss példány, - úgy tűnik, rajtam kívül más is keresi az eldobható
fényképezőket.

Készült Ázsiában - hirdeti az apróbetűs felirat.
Mennyivel jobban hangzik ez, mint a "Made in China" betűsorozat,
- pedig gyakorlatilag ugyanazt jelenti.
(Igen, a T. Olvasónak valóban igaza van abban, hogy Bahrein, Brunei, ill. Kirgizisztán
is Ázsiában vannak, azonban mégsem ezek az országok járnak az élen
az eldobható gépek gyártásában, és újratöltésében :)

Kicsomagolva

A csomagolás kibontása után máris kézbe vehetjük a kék színvilágú, halacskákkal
díszített gépet. Kimondottan esztétikusan néz ki.

Nekem egyből az egykori Duna TV-s szünetjel ugrott be, amely a világ legdrágább
akváriumaként örökre bevonult a történelembe.
(Ezen a Youtube videón 1:33-tól látható.)

Felülnézet

A készülék egyetlen kezelőszerve a kék színű, tömített kivitelű kerék.
A fekete, recés oldalát az óramutató járásával ellentétes irányba tekerve
történik meg a film továbbítása, és a zár felhúzása.

A kék színű, szilikon anyagú kupakot megnyomva exponálhatunk, - mindenféle egyéb
beállítás elvégzése nélkül.

Ötletes megoldás a két funkció egy kezelőszervben történő egyesítése,
mert így csak egy helyen kellett megoldani a tömítést.

Hátlap

A kereső viszonylag nagy méretű, és világos.

A hátlapra felkerültek a legfontosabb tudnivalók, - ahogyan az ebben a kategóriában
megszokottnak számít.
A gépbe ISO 400-as filmet töltöttek, a készíthető képek száma: 27 darab.

A fényképezőgép ugyan vízálló kivitelű, de a vaku hiánya miatt víz alá nem érdemes
levinni, mivel a képek könnyen alexponáltak lehetnek a kevés fény miatt.

Gyanús egyezőség

Gyanúsan sok az egyezés a két drogérialánc vízálló gépei között.
Gyakorlatilag ugyanaz a két példány, mindössze az exponálógomb színe,
és a burkolat mögé helyezett papírlap tér el egymástól.

A globalizmus, ugyebár... :)

A hordszíj gyári tartozék: hasznos dolog strandon, vagy kirándulásnál.

Cuki kék szíj

TAPASZTALATOK

A tömített kivitelnek köszönhetően a gép nagyon halk működésű:
a zárkioldás gyakorlatilag alig hallható, az első pár felvételnél többször is
az az érzésem támadt, mintha nem történt volna meg az exponálás, mert a korábban
kipróbált gépek jól hallható hangjához voltam szokva.

Sajnos a cseppmentességet biztosító plexi ház nagyon sokat ront a képminőségen:
az eldobható gépeknél általában csak a képek széle szokott életlen lenni, itt viszont
a kép közepe is az, a széleken a képminőség pedig már igencsak alacsony színvonalú.
Nekem nem nyerte meg a tetszésemet ez a fajta képvilág: jónak egyáltalán nem jó,
lomozáshoz viszont nem elég rossz :)

Color Print film

A gépbe ISO 400-as, Kodak által gyártott filmet töltöttek, amelyre 28 felvételt
tudtam készíteni.
Annak ellenére, hogy ez egy friss Kodak film, a színvilága a sok éve lejárt,
félig döglött Fuji filmekére emlékeztet.

Nyilván nem lepődik meg az ember, hogy az eldobható gépekbe nem a legmagasabb
minőségű filmet töltik a gyártók, de azért ennél egy fokkal jobbat is
kihozhattak volna.
(Emlékeztetőül: a tíz évvel korábban gyártott AGFA LeBox-ba normális, boltban is
kapható filmet tettek, amely még lejártan is elfogadható minőséget nyújtott.)

 

A tesztképek 2013 nyarán készültek az egykori Tungsram strandon: úgy gondoltam ugyanis, hogy egy vízpartra, ill. szabadidős célokra készített
gépet mindenképpen strandon kellene kipróbálni :)

A HTML5 szabványú Flickr galériában az előre/hátra léptető nyilak csak azután válnak láthatóvá, ha a kurzort 
a kép függőleges szélére húzzuk.

 

 

C) 2012.12.25-2013.06.17. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2013.07.12.