REANAL FINOMSZEMCSÉS FILMELŐHÍVÓ

 

Reneal Finomszemcsés filmelőhívó

A Finomszemcsés filmelőhívó gyártása legalább 20 évvel ezelőtt megszűnt,
ennek ellenére még a mai napig is sok helyen lehet vele találkozni a különféle
internetes aukciós oldalakon, ill. fotó-bizományik polcain.

Bíztam benne, hogy egy hermetikusan lezárt csomagolásban tárolt, por alakú
vegyszerben nincs olyan komponens, ami megromolhat az évek során, ezért úgy
gondoltam, hogy van értelme foglalkozni ezzel a fekete-fehér filmekhez készített
kidolgozóval.

XIV. ker., Zugló, Telepes utca

Amint a feliratokból látható, ez egy magyar termék: a XIV. kerületben, Zugló
szívében készült.

A Környezetvédelmi Felügyelőségen dolgozó ismerősöm elmondása szerint jelenleg is
tart a terület kármentesítése, - olyan mértékű talajszennyezést hagyott maga után a
cég.

Finomvegyszergyár. A középiskolai kémia tanárom még az első órán lediktálta,
és bekereteztette velünk azt a mondatot, amiben az állt, hogy vegyszert sohasem
kóstolunk meg, - ezek szerint valaki már megint nem tartotta be az előírásokat. ;)

A cikk végén vettem észre, hogy helytelenül végig "Reneal"-t írtam mindenütt,
- valahogy nem gondoltam, hogy egy vegyszergyár nevében az anal szó is szerepel,
ez ugyanis általában "felnőtt tartalmakat szolgáltató oldalakon" szokott előfordulni. ;)

Nem pazarolták az időt terjedelmes dokumentációra...

A gyárban nem pazarolták az idejüket terjedelmes dokumentációk készítésére...

Konkrét filmtípusokat, és a hozzájuk tartozó értékeket hiába is keresnénk:
mindössze a DIN 17-es érzékenységhez adnak meg egy hívási időt, az ennél nagyobb,
vagy kisebb érzékenységű filmekhez ebből kell kiszámolni az aktuális értéket.
Sajnálatos, hogy pont a DIN 17-hez (ASA 40) adtak meg időt a DIN 18 / ASA 50 páros
helyett, emiatt nehezebb kiszámolni a mai standard ISO 50/100/200/400-as
filmekhez szükséges időket.

Az Index Fórum Fekete-fehér topicjában oly gyakran elhangzó kérdésre
("Na, de milyen gamma mellett ?!") pedig aztán végképp ne akarjunk választ kapni! ;)

Ára: 20 Ft :)

Mai szemmel nézve nem csupán a 20 Ft-os fogyasztói ár tűnik furcsának,
hanem az is, hogy semmilyen biztonsági figyelmeztetés nincsen sem a csomagoláson,
sem azon belül. Hiányzik a látássérültek számára is kitapintható háromszög,
ahogy a "narancssárga alapon döglött hal" piktogram is.

A porokat alkotó komponensek sincsenek felsorolva, ezért egy véletlen mérgezés
során hiába visszük a csomagolást az ügyeletes orvoshoz, ebből ugyan nem sokat fog
tudni megállapítani...

Polkorrekt módon fehér, és fekete zacskók vannak a dobozban...

Maximálisan polkorrekt módon egy fehér, és egy fekete zacskó is helyet kapott
a dobozban. Ezeket kell a megfelelő sorrendben feloldani.
A kész munkaoldat 1 liter lesz, amivel mindössze 5 tekercs film hívható elő.
Kiadósság szempontjából ez egy nem túl fényes adat, hiszen pl. a szintén egy literes
Ilford ID-11-el 10 tekercs filmet lehet előhívni.

A faltkarton belsejére nyomtatott számsor egyaránt jelenthet gyártási,
ill. lejárati időt is. Mivel 1989 októbere éppen 23 évvel ezelőtt volt,
így azt gondolom, hogy különösebb jelentősége nincs annak, hogy ez a kettő
közül melyiket jelzi.


A TESZT KÖRÜLMÉNYEI, ÉS TAPASZTALATAI

A dobozban található porokat a leírásnak megfelelően feloldottam, és a biztonság kedvéért a felhasználás előtt egy teljes napot állni hagytam.
A teszthez egy tekercs Fortepan 400 Professional Extra, 2004-ben lejárt filmet használtam fel. (A filmet korábban már bemutattam a blogban.)

Ez a típus közismerten erős szemcsézettséggel rendelkezik, - úgy gondoltam, jó alany lesz a Finomszemcsés tesztjéhez.
(Az igazságot megvallva persze az is motivált, hogy ha esetleg nem sikerül a teszt, akkor mégse egy 1730 Ft-os Fuji Neopan Acrost kelljen már
a kukába dobni, - heves hupákolások kíséretében.)


Az ISO 400-as érzékenység DIN 27-nek felel meg. Ehhez a megadott képlettel 14,5 perces hívási időt választottam, 20,2 °C mellett.

Lássuk a pozitív tapasztalatokat:

  • a hívó az eltelt 23 év ellenére használható volt, és a negatív ránézésre teljesen jónak tűnt
  • a képek meglepően élesek, - ez persze leginkább a jóminőségű objektívnek köszönhető.

Ami nem tetszett:

  • szemcsézettség szempontjából ez a hívó semmivel sem jobb, mint pl. a Rodinal, amire viszont legalább nem írják rá, hogy finomszemcsés.
  • a beszkennelt képek kontraszt, és dinamika szempontjából elmaradtak az elvárásaimtól.
    Ha valakit meg kellene győznöm, hogy miért jó a fekete-fehér fényképezés, biztosan nem ezt a sorozatot tolnám az orra alá... ;)

Összességében ez a hívó maximum azoknak ajánlható, akik szeretnek kísérletezni, vagy úgy gondolják, hogy "Magyar filmhez magyar hívót!" ;)
Amint azt korábban említettem, kiadósnak még csak véletlenül sem nevezhető, eltarthatósági ideje mindössze egy hónap, tehát semmilyen olyan
érv nem szól mellette, ami miatt érdemes lenne a Reanal előhívót használni a közismert, és jól bevált előhívók helyett.

 

A CIKK MEGJELENÉSÉT KÖVETŐEN MEGISMERT HASZNOS INFORMÁCIÓK

Állandó olvasóm Kovács Tamás úr régi szakirodalmak tanulmányozása közben hasznos információkra talált a Reanal Finomszemcsés előhívóval
kapcsolatban. Ezek a szakmai írások magyarázatot adtak arra, hogy a vegyszer az általam összeállított tesztkörnyezetben miért nyújtott olyan
alacsony teljesítményt. Az alábbiakban a levelet változtatás nélkül adom közre:

"A közelmúltban elolvastam a honlapján a Reanál Finomszemcsés előhívó értékelését.
Ezt követően véletlenül találtam egy hivatkozást Sárközi-Sevcsik-Kun: Fotósok könyve c. művében (601. l.), melyet csatoltan megküldök önnek.

A hivatkozás szerint a hívót nem szabad nagy érzékenységű filmek előhívásához használni, továbbá alacsony az érzékenység kihasználása.
A könyv 603-605. lapjain olvasható táblázatok szerint 1-2 rekesz túlexpozíció volt szükséges, filmfajtától függően.
17-24 DIN közötti érzékenységű filmekhez ajánlották.

Azért a 17 DIN érzékenységhez adtak meg előhívási időket, mert akkor a Fortepán 27 filmet használták leggyakrabban az amatőrök,
amelynek szintén ez volt az érzékenysége (27 Scheiner-17 DIN- 40 ASA).

A fentiek fényében elképzelhetőnek tartom, a negatív tapasztalatokat az okozta, hogy 400 ASA érzékenységű filmre,
túlexpozíció nélkül történt a fotózás."

Köszönet a kiegészítésért!

A webgalériában látható képek Szolnokon készültek, 2012.11.18-án.
Fényképezőgép: Canon EOS 50E.

A HTML5 szabványú Flickr galériában az előre/hátra léptető nyilak csak azután válnak láthatóvá, ha a kurzort 
a kép függőleges szélére húzzuk.

 

 

 

C) 2012.10.28 - 11.29. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
P: 2012.11.30. - Frissítve: 2015.10.18.