Szegecs Weblapja

A Vilia fényképező egy szovjet gyártmányú, kisfilmes gép, amely az alábbi műszaki tulajdonságokkal rendelkezik:

A száraz adatok után ismerkedjünk meg közelebbről a géppel!
A külvilág ártalmas hatásaitól egy cipzáras, műbőr készenléti táska védi a gépet, amelynek csuklópántját a fényképező állványmenet csatlakozójába kell becsavarni.

A készenléti táska nem csupán a portól, esőtől, párától védi meg a gépet, hanem attól is, hogy fényképezzünk vele (sic!).

Ez ugyanis érthetetlen módon úgy készült, hogy a kinyitás után nem válik szabaddá sem a képkereső, sem a zárfelhúzó kar, így ha tényleg fényképezni szeretnénk, előbb ki kell csavarni a csuklópántot az állványmenetből, majd ki kell szedni a gépet a meglehetősen szűkre szabott tokból.

Általában ennyi idő alatt a megörökíteni kívánt téma eltűnik, vagy megváltozik. Végső soron ez egy hatékony módszer a nyersanyaggal való spórolásra... ;)

A Vilia első ránézésre (de csak elsőre!) hasonlít a Smena Symbol-ra: az objektív tubusának oldalán kapott helyet az exponáló-kar, amely csendben, megbízhatóan teszi a dolgát. A központi zár miatt valamennyi záridőhöz használhatunk vakut, ami jól jöhet a szabadtérben készült fotók derítésénél.

Mivel ez egy átnézeti keresős gép, nincs benne tükör, amely a kép készítésekor a felcsapódásával berázhatná a gépet, - így ha kellően stabil a kezünk, még az 1/30 s is kitartható bemozdulás nélkül.

A hátlap kinyitása után a megszokott módon kell befűznünk a filmet a gépbe.
A kereső mellett egy kisméretű, emlékeztető tárcsa található, amelyen - igény szerint - beállíthatjuk a betöltött film érzékenységét GOST, vagy ASA szabványnak megfelelően. Ez a tárcsa semmilyen hatással nincs a gép működésére, csak a felhasználó számára nyújt információt.

A zárfelhúzó-kar a vakupapucs alatt található, a gép jobb felső sarkában. Kb. 90 fokot kell jobbra mozdítani ahhoz, hogy továbbítsa a filmet a következő kockához, és ezzel egy időben felhúzza a zárat is.

A blendeállítás szokatlan módon alulra került, és nem gyűrű, hanem egy kis kar szolgál arra, hogy az f4 - f16 közötti rekeszértéket kiválaszthassuk. A gép nem rendelkezik fénymérővel, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne használni olyan esetben, ha nincs külső fénymérőnk.

Lássuk, milyen ötletes módon oldották meg a tervezők ezt a kérdést: Első lépésben beállítjuk a betöltött film érzékenységét az objektívtubus alján lévő gyűrűn...

...ezzel gyakorlatilag megválasztottuk a záridőt, hiszen ugyanazt a gyűrűt mozgattuk, amely felül záridő skálával van ellátva. (pl.: GOST/ASA 65 - záridő: 1/60 s.) Innentől kezdve ehhez nem kell nyúlni.

A keresőbe pillantva láthatóak a képhatároló vonalak (sajnos a Smenából ezeket - eléggé elítélhető módon - kihagyták!) A belső kereteket közeli felvételek esetén kell használni, egyébként a külsők mutatják azt, hogy mi fog majd a filmre kerülni.

A képhatároló vonalak alatt időjárási szimbólumokat találunk. Az objektív alján lévő blende-állító kart mozgatva a keresőben egy kis pötty az adott szimbólumok alatt elmozdul. Nincs más feladatunk, mint "az aktuális időjárást" beállítani, - amely gyakorlatilag az alkalmazott blendét választja ki.

És akkor itt most álljunk meg egy pillanatra, és emeljük meg a képzeletbeli kalapunkat azon szovjet mérnökök előtt, akik egy bakelitházas, széles tömegeknek készült, alapvetően az olcsóságot szem előtt tartó gépben megvalósították a keresőben történő folyamatos blendevisszajelzést (!!!). HATALMAS! Percekig nem akartam elhinni, hogy ilyen tényleg előfordulhat! Ha ez a gép ma készülne, ez a funkció lenne az első, amelyet az ecsethajú marketing manager vastag, fekete filctollal húzna ki a tervrajzról! :(

Miután túlvagyunk a blende, és a záridő beállításán is, már csak a tárgytávolságot kell kiválasztani, amit méterskála, ill. szimbólumok (portré, két ember, család, panelház fákkal) segítenek. Ezek után a felvétel elkészíthető.

Mivel a negatívnak viszonylag nagy az expótűrése, így hiába nincsen fénymérőnk, mégis nagyon nehéz úgy elrontani az expozíciót, hogy abból semmilyen kép se legyen nagyítható. A gép nagy előnye a későbbi full-automata kompaktokkal szemben az is, hogy a leegyszerűsített kezelés ellenére lehetőséget ad a manuális beállítások használatára is.

Sajnos valami miatt a kioldózsinór csatlakozót kifelejtették a gépből, így a B idő csak korlátok között használható, mivel figyelni kell arra, hogy a kezünkkel ne rázzuk be a gépet a hosszúidős felvételek alatt.

Kétféle vakucsatlakozó is található a gépen: a hagyományos, papucsos felül, ill. a vezetékes, ún. PC aljzat oldalt. (A mai drága, DSLR gépek közül csak a felsőkategóriások mondhatják el ugyanezt magukról...)

Meggyőződésem, hogy a lomográfiával foglalkozók körében ez a gép nem kapja meg az őt megillető elismerést. Miközben a különféle Smena változatok indokolatlanul felkapottak, addig a Vilia szinte ismeretlen a hazai analóg fotósok körében.

A gépet Füzes Tamástól (R.I.P.) kaptam, köszönet érte ezúton is!