Ecometer NT-93

Az Ecometer első — nyugtaadásra is alkalmas — taxametere

Ecometer NT-93
Egy 1993-as rendelet kötelezővé tette a meglévő taxiórák cseréjét korszerűbb — a viteldíj kijelzésén kívül nyugtaadásra is alkalmas — típusokra. Ennek megfelelően a hazai taxióragyártók is nekiláttak a fejlesztésnek. A budapesti székhelyű Ecometer vállalkozás az NT-93 jelű modellel jelentkezett, amely érdekessége, hogy a konkurencia óráinál jóval kisebb méretű.
A kijelző a „szokásos” 7 szegmenses LED-ekből épül fel. A bal szélső, (zöld kerettel ellátott) az aktuális tarifa számának (pl.: 1=utcai leintés, 2=telefonos rendelés) jelzésére, míg a tőle jobbra található 5 digit az aktuális viteldíj kijelzésére szolgál.
A versenytársak modelljeitől eltérően az Ecometer-nél a papírtekercs az óra tetején található, — így annak kifogyása esetén nem kell leszerelni a készüléket a cseréhez.
A kijelző alatti fehér színű gombok megnyomására megjelennek az aktuális tarifa díjtételei (alapdíj/km/várakozás), míg a mellette lévő színes nyomógombok az üzemmódváltást szolgálják.

A képen látható példányt használtan sikerült beszereznem — sajnos meglehetősen viharvert állapotban. A papírtekercset tartó elem hiányzik a tetejéről, a beüzemeléshez szükséges kábelvéget pedig valaki már korábban eltávolította, ahogyan a sértetlenséget igazoló plombákat is.

Ecometer NT-93
Apropó plombák: Az NT-93 két helyen is plombálva van: egyik a hátlap illetéktelen levételét nehezíti meg (ez a fenti fotón sárga nyíllal jelölt hely), a másik pedig a levett hátlap mellett az elektronikai panelhez való hozzáférést akadályozza (piros karikákkal jelölve). Mivel a tűmátrix nyomtatóhoz csak a hátlap levételével lehet hozzáférni, így az időnként szükséges festékkazetta csere, vagy egy beszakadt papírdarab miatti elakadás miatt is szakszervizhez kellett fordulni. Ez jó üzlet a szervizeknek, — a taxisnak már kevésbé. :) A hátlapot eltávolítva a miniatűr nyomtató válik elsőként láthatóvá. A csavarok piros távtartóit eltávolítva kiemelhetővé válik a komplett áramköri panel:
Ecometer NT-93
A kijelző alatt az OMH (Országos Mérésügyi Hivatal) matricájával ellátott mikrokontroller, mellette pedig az ún. „fekete doboz” — hivatalos nevén: adómemória található. Műszaki érdekesség a nyomógombok kialakítása: ezek nem ipari termelésből származó alkatrészek, hanem egyedi gyártású komponensek: alul az érintkező két pólusa, felül a kettőt (gombnyomás hatására) összezáró fémsapka. A kettőt egy szilikon csövecske köti össze. Ez egyrészt biztosítja a rugalmasságot, másrészt megvédi az érintkező felületeket az elszennyeződéstől. Ügyes! Ezt a megoldást egyébként egy korábbi, nyugtaadásra még nem alkalmas modelljükben is alkalmazták, amelyet ős-Ecometer címen egy korábbi cikkben mutattam be.

Fellelési állapot


A bemutatott példány viharvert állapotáról, ill. a hiányzó papírtartóról pár sorral fentebb már volt szó. Látható az is, hogy a kijelzőt védő plexi is kopott: ez a taxióra "kapott rendesen az élettől". A megvásárlást követően óvatosan darabjaira szedtem, egyrészt azért, hogy megismerkedjek a belsejével, másrészt azért, hogy az évek során rárakódott kosztól megszabadítsam. Azt mondják, egy valamirevaló műszaki eszköz elképzelhetetlen a belsejébe száradt pók nélkül. Nos, ebben az esetben sem volt kivétel: a hátlap leszerelése után pár másodperccel már meg is találtam a — ki tudja, hány évvel korábban beleszáradt — pók maradványait. Az eset érdekessége, hogy csak a papírtekercs bevezetésére szolgáló nyíláson át tudott a készülékházba jutni, amely nagynak semmiképp sem nevezhető. :)

Az eredeti csatlakozókábelek hiányából adódóan a taxiórát sajnos egyelőre nem tudtam kipróbálni. Kérdéseimmel megkerestem az Ecometer Kft-t, ők azonban nem reagáltak az e-mail-emre.

C) Szegecs
2022.05.24-06.20.