Szegecs weblapja

A ’80-as évek hajnalán hazánkban beindult kisipari taxióragyártás egyik résztvevője volt a Fevita Gazdasági Munkaközösség, amely ugyan túlélte a rendszerváltoztatást, nem sokkal utána viszont mégis felszámolás alá került. Első viteldíjjelzőjük a Computax fantázianevet kapta. Viteldíjjelzőről beszélünk, mivel ezek a korai generációs taxiórák még nem tudtak nyugtát nyomtatni, és adómemóriával sem rendelkeztek. Céljuk az volt, hogy a taxiba beülő utas folyamatos tájékoztatást kapjon a viteldíjról, ezzel elkerülhetővé váljon a fuvardíjjal kapcsolatos vita a célba érkezéskor.

A Computax egy kifejezetten igényes külsővel rendelkező műszerdobozba került beépítésre, pont emiatt érthetetlen, hogy hogyan voltak képesek két helyen is keresztülfúrni az előlapot a plompáláshoz, ahelyett, hogy eleve plombálható csavarokat használtak volna, amivel az esztétikus megjelenés mellett a por elleni tömítettség is megmaradt volna...

A hátlap eltávolításakor azonnal feltűnik, hogy mennyire pazarlóan bántak a hellyel a tervezéskor: ez a három panel az előlappal párhuzamosan elhelyezve egy fele ekkora, vagy még kisebb házba is befért volna — ami tekintve, hogy a taxiórát a műszerfal közelébe kellett elhelyezni, nagyon is sokat számított volna.

Jól látszik az is, hogy ez a műszerdoboz lehetővé teszi ún. moduláris (kártyás) készülék építését, amely elsősorban a javításkor előnyös: a meghibásodott készülékből elég csak a hibás modult kivenni, és helyére betenni egy működőképes darabot, majd a készülék máris használható tovább, a hibás panelt pedig ráér a műszerész később, kevésbé forgalmas időben megjavítani.

Ezzel a lehetőséggel megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Fevita tervezőgárdája nem élt: a kártyákat sem előre, sem hátrafelé nem lehet kihúzni, mert azok egymással, ill. az előlappal is fixre forrasztott huzalozással vannak összekötve, ráadásul a vezetékeket is kifejezetten rövidre vágták, így ha javítani kell, vagy épp tarifaváltás miatt kell belenyúlni az órába, akkor bizony szét kell szedni teljesen…

Érthetetlen, hogy miért nem voltak képesek ún. tűs csatlakozósort használni, amely amellett, hogy filléres tétel, egyszerűvé teszi a panelok cseréjét is.

A képen látható három, egymással párhuzamos panel közül a legtávolabbi a tápegység panelje: ez állítja elő a jármű 13,8 voltos névleges feszültségéből a digitális áramkörökhöz szükséges stabil 5 voltot. A tarifaszámlálást nem mikrokontrollerrel, hanem hagyományos digitális IC-kkel oldották meg.

A Computax-ot nemcsak szétszedni, összerakni sem egyszerű, mivel a fedlapot úgy kell a helyére pattintani, hogy az előlapba illesztés közben ne mozduljon el a három kártya, amelyeket ilyenkor csak az alsó vezetősínek tartanak a helyükön, felül össze-vissza lötyögnek.

A készülékből kijövő vezetékek azonosítása nem jelentett gondot: a tápbemenet mellett a szabadjelző vezérlése, valamit a külső sebességjeladó vezetéke található meg ennél a típusnál is. A „BE” gomb megnyomásával világítani kezd a nyomógombba épített visszajelző, valamint a „Szabad” feliratú gomb fénye is. Ekkor a viteldíj kijelző még sötét.

A „Szabad” gomb megnyomása valójában a foglalt állást (!) kapcsolja: ekkor a nyomógomb fénye elalszik, a kijelzőn pedig megjelenik az alapdíj (ennél az óránál: 20 Ft). Haladáskor a sebességjeladó a sebességgel arányos mennyiségű impulzusokat küld az óra felé, ez alapján kilométerenként 38 Ft-tal nő az összeg.

Amennyiben nem érkezik megfelelő mennyiségű impulzus, akkor a várakozási díjjal (10 Ft/perc) növekszik az érték. Címre érkezéskor a „Fizet” gomb megnyomása megállítja a tarifaszámlálást. Ismételt megnyomásával az óra nem nullázódik, hanem tovább folytatódik a számlálás. A végösszeget nullázni a „Szabad” gomb ismételt megnyomásával lehet.

Közel 30 év állás után (a plombán 1992-es dátum olvasható) ez az óra „pöccre indult”, és a teszt alapján a mai napig működőképes.

Összességében bár a Fevita Gmk. Computax taxiórája mindenképpen a hazai technikatörténet (mára szinte teljesen elfeledett) része, olyan szintű konstrukciós hibákkal rendelkezik, amely sok-sok kérdést vet fel az emberben…