Street art gyorstalpaló

Mi-micsoda az utcai alkotások közül?

Graffiti - C) Loomit
A kortárs művészeti ágak közül véleményem szerint érdemtelenül kevés figyelmet kap az ún. street art, amelyet magyarul utcai művészetnek fordíthatnánk, — de így kevesen nevezik nevén ezt a képzőművészeti ágat. A témában kevésbé járatosak — meglehetősen helytelenül — "graffiti" néven egy kalap alá veszik a történelmi épületeket, társasházakat, vasúti járműveket összerondító, és semmiféle művészeti értékkel nem rendelkező tag-eket, a valódi kézügyességet, és ötletet, tehetséget igénylő alkotásokkal.

Míg a hagyományos művészeti alkotások (szobrok, festmények, rézkarcok, stb.) megfelelő körülmények között évtizedeket, akár évszázadokat is túl tudnak élni, — több generációnak közvetítve a művész üzenetét, addig a street art jellegéből adódóan eleve rövid életű: megszületése után bármelyik pillanatban átfesthetik, lemossa az eső, stb. Számomra pont ez teszi érdekessé, ezért igyekszem az általam valami miatt értékesnek, érdekesnek tartottak közül lehetőleg minél többet megörökíteni.

Lássuk, mi-micsoda a street arton belül!

Graffiti

Graffiti - C) VOID
 Ezek a festékszóróval falra fújt festmények nagy méretben készülnek, így — megfelelő helyen — viszonylag sokak számára láthatóak. Témájuk a legkülönbözőbb lehet: hol vicces, hol elgondolkodtató, vagy épp valamilyen társadalmi problémára figyelmet felhívó vizuális tartalmak. Alkotójuk gyakran ismeretlen marad, — legfeljebb a kép egyik sarkában elhelyezett művésznév adhat támpontot az azonosításhoz. Szerencsére kezd visszaszorulni az az álláspont, miszerint ezek a művek a rongálás kategóriájába tartoznának, ennek megfelelően több városban ún. legál-falakat jelöltek ki, amelyekre bárki szabadon festhet, — nem kell attól tartania, hogy emiatt a hatóságok megbüntetnék. Ezek közé tartozik pl. a Filatorigátnál található legálfal, a főváros egyik legnagyobb ilyen felülete, amelyet a HÉV járművek ablakából naponta több ezren is láthatnak. Külföldön — többek között — a bécsi Donaukanal, vagy épp a londoni Camden Town városrész azok, amelyek felületet biztosítanak az ecset helyett festékszóró palackokkal dolgozó művészeknek.


Amikor házhoz jön a művészet…

Graffiti vasúti kocsin
Míg a falra festett graffiti "helyben marad", vagyis csak azokhoz jut el, akik a közvetlen környezetében élnek, vagy arra járnak, addig létezik egy külön kategória, amelyre akár azt is mondhatnánk, hogy "házhoz jön a művészet": ez pedig a vasúti teherkocsikra festett graffiti. Ezek ugyanis országon belül több helyre, ill. akár külföldre is eljutnak, így egy-egy művész munkáját jóval többen láthatják. Mielőtt valaki félreértené: nem a rongálást szeretném népszerűsíteni, de egy szürke tartálykocsinál mégiscsak jobban néz ki egy olyan, amelyiken valamilyen vicces ábra szerepel.


Matrica (sticker)


Különféle matricák
Míg a grafitit nehéz nem észrevenni, addig a matricákat kifejezetten figyelni kell, hiszen ezek tenyérnyi, vagy még annál is kisebb méretűek. Előfordulási helyük a nagyvárosi környezet, ahol közlekedési táblák hátulján, oszlopokon, vagy épp kapcsolószekrények oldalán, esetleg vendéglátóhelyek mosdóiban bukkannak fel. Szemben a graffitivel, amely mindig a végleges helyszínen készül el, a matricát otthon rajzolja meg, és nyomtatja ki a művész, — ezt követően a helyszínen már csak a felragasztás van hátra. Változatos grafikai megoldásokat lehet a matricák között találni: az egyedileg megrajzoltak (= egyetlen példányban létezők) viszonylag ritkák, helyette lézernyomtatók, vagy színes fénymásolók segítségével általában több darab készül az előzőleg számítógépen, vagy papíron elkészített mintából. A kültérben felragasztott példányok ritkán érnek meg egy teljes szezont, mert az eső, ill. az UV-sugárzás tönkreteszi őket, ám a zárt helyeken felragasztott példányok akár hosszú éveket is simán túlélnek.


Stencil

Street art - stencilek
A stencil technikával egy alkotás több példányban is könnyedén, és gyorsan elhelyezhető. A készülő képet vastag papírból, vagy lemezből kivágják, ez lesz az ún. sablon. A sablont falra, vagy más felületre helyezve, és festékszóróval lefújva a kivágott felületen meg fog jelenni a kész kép. Ennél a technikánál nincs lehetőség árnyalásokra, így teljesen más alkotó gondolkodást igényel, mint a fentebb bemutatott módszerek. Találkozhatunk többszínű stencilekkel is: ezeknél az egyes színekhez külön sablonok tartoznak, amelyeket egymás után használva alakul ki a végleges, színes kép.


Mozaik

Street Art - Mozaik
Apró, színes kerámiacsempékből álló tenyérnyi, vagy nagyobb alkotások. Leggyakoribb témájuk a '80-as évekbeli számítógépes, ill. videójátékok szereplői, karakterei. Pl. Space Invaders, Super Mario, stb.

C) 2022.06.30. Szegecs — A cikk és a képek felhasználásának joga fenntartva!
Legutóbbi frissítés: 2023.08.11.