Vezetékes távkioldó Canon EOS gépekhez

Házi gyártmányú kioldó fillérekből…

A fotózás során adódhatnak olyan helyzetek, amikor többperces expozíciókat kell készítenünk. (Pl. éjszakai felvételek, ND szűrővel készült képek.) Ha manuális üzemmódba kapcsoljuk a fényképezőgépet, akkor a legtöbb gépnél azt fogjuk tapasztalni, hogy a 30 másodperces idő után már csak a "B" (bulb) módot engedi kiválasztani a gép. Vagyis pl. egy kétperces expozíció esetén B módba kellene kapcsolni, és a kezünkkel 120 másodpercen keresztül úgy nyomva tartani az expógombot, hogy közben ne rázzuk be a gépet. — Könnyű belátni, hogy ez nem lehetséges.

Emiatt van szükség az ún. vezetékes távkioldóra, amely segítségével a gép mellett állva, de a gépet nem berázva tudunk hosszúidős felvételeket készíteni. Az alábbiakban bemutatandó eszköz tehát nem arra való, hogy a fotós is rajta legyen a fényképen, vagy akár 30-40 méter távolságból süthessük el a gépet: ezekre a célokra továbbra is érdemesebb a beépített 2-10 másodperces elektronikus önkioldót, vagy a készen kapható infrás távvezérlőket használni. A különféle netes szakfórumok leírása alapján ez a "kapcsolás" a Canon EOS 350D, 400D, 450D, 500D gépekhez használható. (Elképzelhető, hogy ennél újabb gépekhez is jó, de mindenképp nézzünk utána, mielőtt megépítjük.)
Hozzávalók
Szükséges alkatrészek:
  • üres filmesdoboz, vagy bármilyen üres, műanyag doboz
  • 2 db nyomógomb (1-1 db záró érintkezővel — jelük: "NO")
  • háromeres szigetelt, hajlékony vezeték, szükség szerinti hosszban
  • 2,5"-s sztereó jack dugó
Szükséges szerszámok:
  • tapétázókés
  • csípőfogó
  • forrasztópáka
  • kúpos-, vagy laposfogó
A felső gomb helyének kivágása.
Első lépésben mérjük le a beépíteni kívánt nyomógomb méretét, rajzoljuk elő, majd tapétázókéssel vágjunk ennek megfelelő lyukat a filmesdoboz kupakjába! Ha kellő pontossággal vágjuk ki, akkor a nyomógomb bele fog pattanni, nem szükséges ragasztani, vagy más módon rögzíteni. A kórházak baleseti sebészetének dolgozóinak elmondása szerint sosem lehet eléggé felhívni rá a figyelmet, hogy a tapétázókés veszélyes eszköz, fokozott óvatossággal dolgozzunk vele! (A fokozott óvatosságba nem fér bele az olyan jelenség, mint amikor építkezésen a teljesen kitolt pengéjű (!) tapétázókéssel blankolják a 2,5-ös, tömör rézvezetéket! :)
Az oldalsó gomb helyének kivágása.
Értelemszerűen ha nem szögletes, hanem kerek süllyesztési helyet igényel a nyomógomb, akkor ennek megfelelően fúrjuk / lyukasszuk ki a műanyagot. A tubus oldalán az előbb ismertetett módon alakítsuk ki a fókuszálást vezérlő nyomógomb helyét (Ny1). Érdemes a kivágás előtt kipróbálni, hogy milyen magasságban lesz ergonómiailag megfelelő a fogás, — az sem jó, ha a gomb túl alacsonyra, vagy túl magasra kerül.
Jack dugó bekötése.
A csatlakozódugó egy ún. 2,5"-s sztereó jack dugó. Ez méretében kisebb, mint az mp3 lejátszóknál (és sok más készüléknél is) alkalmazott 3,5"-s jack dugó. Mivel ez egy viszonylag elterjedt méret, a legtöbb elektronikai alkatrészboltban kapható belőle szerelhető típus.

A dugó középső pólusának, és a testpontnak (talp) összekötése vezérli a fókuszálást. Ez azt váltja ki, mintha a fényképezőgépen félig lenyomnánk az expógombot.
A dugó "hegye", és a test pontjának összekötése pedig az expógomb teljes lenyomását szimulálja, — vagyis ekkor fut le a zár, és készül a kép. Ha a fényképezőgép "B" időn van, akkor a zár mindaddig nyitva marad, amíg ezt az Ny2-vel jelölt nyomógombot el nem engedjük.

Összehuzalozás után.
A doboz alján alakítsunk ki egy apró lyukat, amin át tudjuk fűzni a vezetéket! A kiszakadás megelőzésének érdekében a vezeték dobozba kerülő felére érdemes egy nagyobb átmérőjű csomót kötni annak érdekében, hogy ez tehermentesítse a belső bekötéseket. (Ennek célja, hogy ne a forrasztások szakadjanak le, ha véletlen megrántjuk a vezetéket.) Ezután a bekötési rajznak megfelelően huzalozzuk össze a nyomógombokat! A stabil kötés érdekében mindenképp forrasztást javaslok, elsősorban régifajta (még nem ólommentes) forrasztóón használatával.
Elkészült.
Csak akkora vezetékvéget csupaszítsunk le, hogy a szabadon maradt vezetők ne érhessenek össze, ami hibás működést okozna. Miután mindennel megvagyunk, ellenőrizzük le még egyszer, hogy mindent jó helyre kötöttünk-e, majd szereljük össze az eszközt! Multiméter szakadásvizsgálójával mérjük ki, hogy nem található-e zárlat, vagy szakadás, ami miatt működésképtelen lenne a távkioldónk.
Használatban.
Az ellenőrzések után az elkészült kioldó használatba vehető, el lehet kezdeni a fényképezést.
Sikeres utánépítést, ill. igényes felvételeket kívánok!


C) 2012.01.07. Szegecs - A cikk és a képek utánközlésének joga fenntartva!
Utolsó módosítás: 2022.12.11.