Szegecs weblapja

Az analóg fotózás fénykorában a kisfilmes (elsősorban fekete-fehér) nyersanyagokat azonnal használatra kész (kazettázott) kivitelben, valamint méterfilmként is forgalmazták. Ez utóbbi esetben a felhasználónak saját magának kellett a szükséges hosszúságú filmet teljes sötétben méretre vágni és kazettázni.

Sokan idegenkedtek ettől a módszertől, mert az otthoni filmtöltés odafigyelést, és precíz munkát igényel. Később megjelentek az ún. sötétkamra töltésű filmek, amelyeknél a méretre vágást és a filmvég stancolását a gyártó előre elvégezte, így a felhasználónak csak a kazettába töltéssel kellett foglalkoznia. Továbbra is szükség volt tehát sötétkamrára, amely kirándulásnál, kempingben, szállodában, stb. nem állt rendelkezésre.

Így született meg végül a képeken látható, ún. „napfénytöltés”: a méretre vágott, stancolt végű filmet a gyárban orsóra tekerik, majd a végét egy fekete színű, fényzáró papírral lezárják. A felhasználás előtt a rögzítő matricát feltépjük és a fekete papírból egy kb. 1-1,5 cm hosszúságú darabot visszahajtunk — figyelve arra, hogy a papír — tekercsen lévő — többi része továbbra is feszes maradjon. Ellenkező esetben a film fényt kaphat, és az első képkockák használhatatlanná válnak.

Egy előzetesen előkészített üres, tölthető kazettából eltávolítjuk a saját orsóját, majd behelyezzük a filmmel teli orsót, az előzőleg visszahajtott papírvéget pedig átbújtatjuk a fényzáró nyíláson, ezt követően a kazettát lezárjuk.

Ellenőrizzük, hogy a fényzárás tökéletes-e, végül a kilógó védőpapírt óvatosan addig húzzuk, amíg a kazetta nyílásánál felbukkan a film stancolt vége. A filmet innentől kezdve ugyanúgy használjuk, mint a gyárilag kazettázott változatokat.

Így utólag furcsának tűnhet, hogy miért érte meg ezt a kivitelt gyártani, hiszen lényegében csak a kazetta külső fém (v. műanyag) palástját sikerült megspórolni, minden más komponenst ugyanúgy le kellett gyártani. És bár a gyártás során elmaradhatott a film kazettába töltése, ezzel párhuzamosan a védőpapír felragasztása és rögzítése egy plusz tevékenységet hozott a munkafolyamatba.
A képen látható szovjet (ukrán) SVEMA gyártmányú napfénytöltésű filmet a népszerű fővárosi fotóbizományiban sikerült megvásárolni, kemény 90 Ft-ért.☺
A korábbi gazdája sajnos az eredeti csomagolás helyett egy fekete, műanyag fiolába helyezte át a filmet, így a lejárati időről, valamint a film típusáról nem sikerült semmit sem megtudnom. A zárómatricán lévő cirill betűs feliratból csak annyi derül ki, hogy „fekete-fehér” filmről van szó. Mivel idehaza a SVEMA gyártmányai közül az FN-64 típus volt a legelterjedtebb, ezért „nincs mit veszíteni” alapon ezt az ismeretlen tekercset is úgy kezeltem, mintha az előbb említett típus lenne.

A fényképezőgépem fénymérőjét ISO 25-re állítottam, majd — kihasználva a téli napsütést — elindultam elkészíteni a tesztfelvételeket.
Bőkezűen bántak a nyersanyaggal: ennek köszönhető, hogy végül 39 képet sikerült fotózni a filmre. A kidolgozáshoz Kodak D76 hívót használtam, amely egyrészt korrektül dokumentált, másrészt jó eredménnyel dolgozik az ősrégi filmek hívásánál is.
Az előhívott negatív fedettsége, alapfátyla meglepően jó lett. A képkockák felett „CBEMA M9 90r.” felirat szerepel, tehát a gyártás 29 évvel korábban, 1990-ben történt.