Szegecs weblapja

Az ismert hazai elektronikai nagyvállalatok nem foglalkoztak taxióragyártással, ezért az állami Főtaxi, és a Volántaxi évek óta külföldről szerezték be a Hale, ill. Kienzle Argo órákat. Csakhogy a leendő magánfuvarozóknak nem volt elég nyugat-német márkájuk, vagy épp osztrák schillingük a drága, külföldi műszerek megvásárlására. A hirtelen jelentkezett piaci rést végül vállalkozó kedvű magánszemélyek igyekeztek betölteni, ám akkoriban az államhatalom nem nézte jó szemmel az egyéni kezdeményezéseket, ill. azon tevékenységeket amelyek nem álltak közvetlen állami kontroll alatt — így a manapság ismert egyéni vállalkozás, ill. más társasági forma (pl.: kft.) létesítése sem volt lehetséges.

Végül mégis sikerült kiskaput találni: a fejlesztéssel, gyártással foglalkozó magánembereket egy-egy állami vállalat vette „szárnyai alá”, ezáltal az adott cég „melléküzemágaként” végül mégis megkezdhették tevékenységüket.
Ennek köszönhetően az első magyar taxióra gyártók között olyan neveket is találhatunk, mint pl. a Ráckevei Aranykalász Mezőgazdasági Szövetkezet, vagy épp a toronydaruk, ill. építkezési felvonók gyártásával foglalkozó Építőgépgyártó Vállalat (ÉPGÉP). A nevekből is jól látszik, hogy ezeknek a cégeknek a méréstechnika egyáltalán nem tartozott az eredeti tevékenységi körük közé.

A taxióra-gyártó mikrovállalkozások létrejöttének körülményei, fennállásuk, valamint a rendszerváltást követő túlélésük (ill. leginkább bukásuk) a technikatörténeti érdekesség mellett egy történelmi korszak lenyomata is egyben.  40 év elteltével nem könnyű hiánytalanul feltérképezni a múltnak ezt a szeletét, hiszen akkor még nem volt internet, az újságokban pedig kevés, és viszonylag szűkszavú cikk jelent meg a témában.

A forráskutatás közben az első felmerülő kérdés az volt, hogy egyáltalán hány gyártó létezett?

Erre a Népszabadság 1985. május 11-ei „Mit mutat a taxióra?” című cikke adta meg a választ: „A taxiórákkal szembeni követelményeket szabályzat írja elő. […] Mindezek figyelembevételével majdnem húsz hazai cég vállalkozott a különböző prototípusok gyártására. Közülük többen elvéreztek az Országos Mérésügyi Hivatal ellenőrző próbáin. — Minden típust megvizsgáltunk — emlékezik vissza Nándori Csaba az OMH főelőadója. — De csak 15 cég óráját minősítettük gyártásra alkalmasnak. Az első sorozatokat ismételten ellenőriztük, s a hitelesítés után kerülhettek be a gépkocsikba.”

A cikkben említett 15-ből eddig 11-et sikerült azonosítanom. Magától adódott az ötlet, hogy megkeressem az Országos Mérésügyi Hivatal jogutódját — hiszen az összes engedélyezési procedúra hozzájuk tartozott. Sajnos Budapest Főváros Kormányhivatalának Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztálya egyetlen megkeresésemre sem reagált, még egy elutasító válaszra sem méltattak.

A fent említett 15 gyártó közül a ’90-es évek közepe óta már csak három létezik. Őket is több alkalommal kerestem cégtörténeti, ill. műszaki kérdésekkel, amelyekre adott válaszaik nagyban segíthették volna, hogy ez az oldal minél teljesebb, és részletesebb információkat nyújtson — ám mindössze csak egyikük válaszolt számomra. Fura, hogy már az ingyen reklám sem kell…

Az alábbiakban tehát következzenek azok az egykori és jelenlegi gyártók, amelyekről sikerült információt begyűjtenem eddigi kutatásaim során:

A Computext Vállalat — ahogyan azt neve is mutatja — elsősorban textilipari méréstechnikával foglalkozott. A Computext DM-1 típusjelű órájuk még csak a viteldíj kijelzésére volt alkalmas, nyugtaadásra is alkalmas órát ez a vállalkozás már nem készített. Az E-cégjegyzék adatai szerint a Computext 1998 májusában, felszámolással szűnt meg.

Ráckevei Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Elektronikai Szakcsoportja (RASE) — később: Multitax Kft., jelenleg: Ventus-953 Kft.

A taxiba beülő utas a RASE órára pillantva talán nem is tudja, hogy ez nem egy külföldi márkanév, hanem a fent említett gyártó csapat nevének rövidítése.
A mezőgazdasági szövetkezetből néhány évvel később (1988-ban) kivált az elektronikai csoport, ezt követően Multitax Kft. néven folytatták tovább a fejlesztést, ill. a gyártást, ám a márkanevet annak ismertsége okán továbbra is megtartották. Ebben az időszakban készült a korábbinál kisebb kivitelű RASE ’90 óra, ill. az eredetileg csehszlovák piacra fejlesztett T&T TAXA 100 készülék is. Első nyugtaadásra alkalmas típusuk a RASE ’93 volt. A cég történetében 1999 volt a következő mérföldkő: ekkortól Ventus-953 Kft-re változott a nevük.  Termékeikkel a taxikon kívül többek között a BKV villamos, ill. HÉV járművein is találkozhatunk: sebességmérők, fénycsőinverterek, indításjelzők is készülnek az időközben Rákospalotára költözött műhelyben.

A ráckevei szövetkezet még 1986-ban készítetett egy reklámfilmet, amely a Youtube-on megtekinthető (a feltöltő nem engedélyezte a beágyazást.)
A RASE TO-200 taxióráról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

Az 1982-ben indult vállalkozás szintén egy mezőgazdasági termelőszövetkezet melléküzemágaként kezdte meg tevékenységét egy zuglói telephelyen. Az első órájukat 1983-tól gyártották sorozatban, amelyből 10 év alatt közel 10.000 darabot értékesítettek a hazai taxisok részére. Ez a típus — apróbb változtatások mellett folyamatosan gyártásban volt egészen addig, amíg közelezővé nem vált a nyugtaadós taxiórák alkalmazása. A Digitaxi Print márkanevű óra kissé megkésve jelent meg a piacon, ezáltal a versenytársak (amelyek már kész órával rendelkeztek akkora) jelentős előnybe kerültek. Az azóta eltelt évek alatt a cég visszanyerte pozícióját: a három  jelenleg is létező gyártó egyike az azóta családi vállalkozássá vált, és a III. kerületbe költözött cég.
A Digitaxi 2001 taxióráról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

A taxisok körében egyszerűen csak „Szalai-féle óra” néven ismert készülékek szintén a ’80-as évek hajnalán láttak napvilágot. A kezdetektől fogva fontosnak tartották, hogy a taxióráik minél kisebb méretűek legyenek, ezáltal az esztétikum mellett a beszerelhetőség is könnyebbé vált. Szintén saját fejlesztésű a korai példányokban megtalálható nyomógombok egyedi megoldása is — erről az órákat bemutató cikkben olvasható részletesebb leírás:
Az ős-Ecometer taxióra bemutatása ide kattintva tekinthető meg.
Az Ecometer NT-93 taxióra bemutatása ide kattintva tekinthető meg.

Az Elektrosoft GMK-t a szolnoki Nagy Gábor még az 1980-as évek közepén — a szüleitől kapott kezdőtőkéből — alapította egy másfélszobás társasházi lakásban. Kezdetben csak számítástechnikával foglalkoztak: a taxiórák gyártása már csak a rendszerváltás után került be a profilba, amikor 1993-tól kötelező lett a nyugtaadásra is képes órák alkalmazása. Ekkor született meg a Printax taxaméter.
A cég fénykora a ’90-es évek első felére tehető: ekkoriban 250 munkavállalójuk volt: üzemanyagtöltő állomások digitális kijelzésű kútfejein kívül pénztárgépekkel, irodatechnikai eszközökkel is foglalkoztak. Megvásárolták az egyik szolnoki nyomdát, és saját megyei napilapot (Jászkun Krónika) készítettek. Az üzlet mellett a sport támogatására is jutott energia: saját sportcsapatuk volt Elektrosoft SE néven. (Forrás: Új Magyarország - 1993.12.03.) A GMK-ból Kft-vé, majd Rt-vé, átalakult cég 2000 novemberében, felszámolással szűnt meg az E-cégjegyzék adatai szerint.
A Printax taxióráról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

A FEVITA egy ma már nem létező taxióragyártó vállalkozás, amely a E-cégjegyzék online adatbázisa alapján 1985-től a kétezres évek elejéig volt aktív. Ennek ellenére szinte alig lehet róluk megtudni valamit. Ami tény, hogy a ’80-as években piacra dobott órájuk neve COMPUTAX volt, amely nem összetévesztendő a pár bekezdéssel fentebb említett COMPUTEXT órával! Az 1993-as rendeletmódosítás után még engedélyeztetni tudták a nyugtaadós, Fevita-X névre hallgató készüléküket, ennek forgalmazási engedélyét 2001 végén vonta vissza a hatóság.
A Computax óráról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

A hódmezővásárhelyi Metripond mérleggyár és a Volán 10-es számú Vállalat (később: Tisza Volán Szeged) 1983-ban közös társulást hoztak létre Taxel néven.
A fejlesztést, gyártást, szerviz tevékenységet is egykézben tartó vállalkozás kezdetben évi 1000 db taxióra gyártásával számolt.
A Világgazdaság 1983 májusi számából kiderül, hogy a tervezésben részt vett a Generálplán Tervező és Kivitelező Szakcsoport is. A korabeli cikk megjegyzi, hogy „A tőkés importalkatrészt is tartalmazó taxióra […] körülbelül 16 800 forintba, a tároló nélküli (magántaxisoknak) 10 950 forintba kerül. […] Valószínűnek látszik tehát, hogy a magántaxisok inkább a Dunamenti Termelőszövetkezetnél kifejlesztett, teljes egészében szocialista és hazai alkatrészekből álló taxióra iránt érdeklődnének, amelyből a tároló nélküli 9500 forintba […] kerülne.”
A társulás megszűnésének időpontjáról nem sikerült pontos információhoz hozzájutni: minden bizonnyal a rendszerváltás szele söpörte el őket is a ’90-es évek hajnalán, mint ahogyan annyi más magyar vállalatot is.
A Taxel taxióráról bővebben ide kattintva lehet olvasni.

Erről a cégről, ill. az általuk gyártott készülékről semmilyen információt nem sikerült fellelni. Létezésükről is csak a fentebb szereplő, korabeli cikkben történt utalásból értesülhetünk.

Szintén egy olyan cég, amelyről 40 év elteltével már nem könnyű bármit is kideríteni: ’80-as évekbeli viteldíjjelzőjükkel az egyik internetes adás-vételi portálon találkoztam.

Az 1984. január 6-ai Hétfői hírek című lapban jelent meg a fenti hirdetés az alábbi szöveggel:
Bemutatkozik a baksai Ezüstkalász Mgtsz - az Országos Piackutató Intézet Nagymező u. 21. sz alatti Bemutatótermében június 19-22. között naponta 10-18 óráig!
Ipari termékbemutató — Taxióra-vásár — Kisbútorok előjegyzése! Bemutatónkon mindenkit szeretettel várunk: Ezüstkalász Mgtsz Baksa

A jobb oldali kép pedig már a Népszabadság beszámolója a kiállításról, amelyen a Taxfor taxióra is látható. A korabeli újságcikkekből az is kiderül, hogy ez a típus a használat során kifejezetten megbízhatatlannak bizonyult. Erről számol be a Népszabadság 1985. május 11-ei számában olvasható „Mit mutat a taxióra?” című cikke:

„A minap például majdnem ölre mentek a magántaxisok és a Gelka Mester utcai részlegének dolgozói: a kígyózó autósorban húsz kocsi és gazdája várakozott.
— Minden szerdán reggel itt vagyunk. Olykor négy-öt órát is várakozunk, néha fölöslegesen — kiabálja túl a közlekedés zaját Tóth Pál magántaxis. — A baksai Ezüstkalász Tsz által gyártott és a Gelka által forgalmazott és felszerelt taxaméterek miatt van ez a felfordulás.
— Hol sokat, hol meg keveset mutatnak. Ez nemcsak az utasoknak, nekünk is kellemetlen — kapcsolódik a beszélgetésbe Mondok János magánfuvarozó.
A rögtönzött kupaktanácshoz még egy kolléga, Vámos Imre érkezik:
— Eddig nyolc Baksa-órát használtam, egyik sem működött hibátlanul. Most már elég, visszakérem a pénzt, s másik gyártmányt veszek.
A Gelka autórádió-szerviz igazgatója, Matus Gyula ismeri a gondokat:
— A tsz képviselői megkeresték vállalatunkat, s megegyezés született a taxiórák országos forgalmazásáról. A Gelka vállalta a mérők beszerelését is. Bár ne tettük volna! Az igazsághoz tartozik, hogy kezdetben nem voltak műszaki problémák. Később azonban mind többen jelezték a hibákat. Javításra nekünk nincs módunk, csak a gyártó által rendelkezésünkre álló készülékek cseréjére. A javítást a baksai tsz emberei látják el.

[…] a szövetkezet szakembereivel a budapesti helyszínen próbáltunk találkozni. […] Végül a baksai tsz irodájában Fenyvesi Károly elnök igazított útba:
— Másfél éve szövetkezetünk elektrotechnikai részlegében kezdtünk hozzá a taxiórák gyártásához. Tavaly novemberig ezer készült el; ebből 730-iat adtunk át a Gelkának. A többi a hitelesítés szüneteltetése miatt a raktárunkban porosodik. Panaszok hozzánk is eljutottak, a hibák okát nem ismerem, nem vagyok műszaki szakember. Azt viszont tudom, hogy ugyanazokból az alkatrészekből állítjuk össze a mérőket most is, mint korábban. Az OMH szerint megváltoztattuk az óra szerkezetét. Erről nincs szó.
Dr. Pákay Péter, az OMH főosztályvezetője egyértelműen fogalmaz:
— A konstrukciós változtatás esetén kötelezően újra kell vizsgáztatni a taxamétert. A baksaiak ezt nem tették meg. A minőségromlás miatt, a sorozatos bejelentéseket követően derítettük ki, hogy eltértek az engedélyezett típustól, s e változtatás rontotta a szerkezet megbízhatóságát. Ez tény.
A gyártó szövetkezet és a hivatal között a vita tovább tart. A baksai órákat használó magántaxisokat viszont az érdekli: az elromlott készüléket miként pótolhatják? A Gelka, látva a helyzet tarthatatlanságát, kártalanította azokat, akik ezt kérték. A visszakapott pénzen pedig másik taxaméter vásárolható. Legtöbben a Metripond órájára esküsznek. Bár e típusnál, ha kisebb számban is, szintén előfordultak meghibásodások. Mint ahogy a baksai órák közül is több száz ma is tökéletesen működik.”

Az E-cégjegyzék adatai szerint a társaság 1992-ben, csődeljárás végeztével szűnt meg.

A Microm taxióra prototípusának fotója a Taxisok Világa c. lap 1993 augusztusi számában

Sajnálatos módon a fejlesztések nem mindegyike jutott el a gyártás fázisáig. Ez történt a Ditax bt. által fejlesztett taxiórával is: hiába készült el időben a prototípus, és került időben benyújtásra a hivatali engedélyezéshez szükséges dokumentáció, a jóváhagyás csak nem akart megérkezni, a határidő pedig napról-napra közeledett. A cégtulajdonos ugyan kapott egy bizalmas fülest, hogy egy jelentősebb összeggel meg lehetne gyorsítani a folyamatot, ám mivel ő erre nem volt hajlandó, így engedély híján nem indulhatott meg a gyártás. A fejlesztésbe fektetett pénzösszeg így elveszett, csődhelyzetbe juttatva a tulajdonost, aki elkeseredettségében a fejlesztési példányokat, és a dokumentációt is megsemmisítette — legnagyobb bánatomra, mivel így csak a fenti fotó maradt fenn az utókor számára erről a taxióráról. 

Az ÉPGÉP — nevéhez híven — alapvetően toronydaruk, és építkezési felvonók gyártásával foglalkozott. A ’80-as évek elején a házgyári építkezések csökkenésével visszaesett a megrendeléseik mennyisége, ezért a felszabadult gyártókapacitásaik hasznosítása mielőbb megoldandó problémának bizonyult. Számukra így éppen kapóra jött az elektronikus taxiórák iránt mutatkozó érdeklődés: ki is fejlesztették saját típusukat Taxa 100 néven. A gyártás beindulásáról 1984 nyarán adott hírt a Zalai Hírlap. Az első évben 1000…1500 példány gyártását tervezték.